Száz éves a Kecskeméti TE1911. június 11.:"A vártnál kevesebben ültek a Bercsényi utca 16-os számú épület egyik utcára néző szobájában, az úgynevezett nagyteremben, ezért is csak ideiglenes vezetőséget választottak. A Kecskeméti Munkás Testedző Egyesület elnöke Kéry Ferenc szakmunkás lett. Az igen tevékeny Szabó Lajos asztalost bízták meg a fontos titkári teendők ellátásával, szaktársa, Gyulai Ferenc intézőként szervezte a fiatalokat. A vezetőségben Fercsy József, a műkedvelőként is kiváló nyomdász, Budai Mihály munkás, Thurjánszki Antal gépész és Weisz Lajos lakatos kapott szerepet. Döntöttek arról is, hogy... piros-zöld színű felszerelésben játszik majd csapatuk, ha lesz pénzük mezek vásárlására. Addig kis zászlókat készítettek ügyes kezű lányok, ezekkel lelkesítették az először 1911. augusztus 15-én pályára lépett KMTE-t." Forrás: Heltai Nándor: Gólok, bajnokok, sorsok (A Kecskeméti Testedző Egyesület 75 éve)
Részlet a könyvből, Szeged-DVTK osztályozó, 1991Itt az apropó, a Youtube-on, a diósgyőri ünneplés.
...Az utolsón is kint voltam, a Rába ETO-val játszott a SZEOL, kellett volna a gólkülönbség, de nagyon, lett is négy-egy, de még egy kellett volna, és akkor nem a Szeged, hanem a Vasas kényszerült volna osztályozóra. De az ötödik találat nem született meg, így hát még egyszer, újfent osztályozó, az ellenfél a Diósgyőr, na, arra még egyszer, utoljára lejövök.
(Kezdjük a végén: Osztályozó az NB I-ért. Első mérkőzés: Szeged–DVTK 1-2, visszavágó Miskolcon: DVTK–Szeged 1-1.)
Az odavágón, a szegedi hazain tekintélyes számú piros-fehér zászlós diósgyőri szurkoló jelent meg – rájuk visszatérünk még az Új Honfoglalás fejezetben. Buzdították is a csapatukat derekasan, ahogy persze mi is a Szegedet, de ilyen esetben azért az alulról érkező osztályozós lélektani előnnyel bír, hiszen ők felfelé, dicsőségre törnek, a bentmaradásért küzdő pedig a dolog lényegét tekintve mégiscsak pótvizsgázik, tehát a lelki feltételek, a morális alapállás nem azonos. (Talán valójában ez volt az, ami a Vasason látszott korábban? Még az is lehet.) Mentek a vendégek részéről a szokásos rigmusok, közülük az egyik furcsasága, érthetetlensége miatt máig itt cseng a fülemben: amikor egyszer csak felbőszülve nekiálltak azt skandálni, hogy Szvisztun, Szvisztun, csakhogy tisztán akkor én ott ezt nem hallottam, tisztán kivenni nem tudtam. (Ráadásul egyébként nem is Szvisztun, hanem Szviszton.) Akkor ott, a lelátó másik feléből csak az í meg a rövid u szűrődött át, meg beazonosíthatatlan mássalhangzók baljós susogása, de a névre, amely a hangok furcsa zúgásából képződött, mégiscsak ráismerni véltem, és értetlenül csodálkoztam: Kit hívnak ezek segítségül? Krisztust? A körítés egy futballmérkőzés lévén felettébb hihetetlenül hatott, hogy pont a keresztény vallás alapítója lenne a szóban forgó, a harchoz – eposzi megoldás – segítségül hívott felsőbb hatalom, volt is bennem szkepszis bőven, bár az, hogy valamiféle megváltóhoz fohászkodnak, a kórus áhítatából nyilvánvaló volt, és a helyzet fontosságát tekintve sem tűnt túlzásnak. Aztán kiderült, hogy nem hiába fohászkodtak (mondom, csak utólag tudom, Szvisztonhoz), mert bár vezettünk egy-nullra, az a Szviszton bizony bekötényezte a Bodgánt, és a kötény után levitte a labdát az alapvonalig, az alapvonal és a tizenhatos találkozásától beadta, ott érkezett vagy három piros mezes, az egyik be is fejelte a léc alá, ahogy kell, aztán rúgtak még egyet, és a SZEOL-nak annyi. A legnagyobb lelki sokkot egyébként az a kötény okozta. Bogdánt (Bogeszt, akit évekkel ezelőtt a Pénzügyőrszíneiben láttam, még kiscsávóként, a Pasaréti úton, idegenben) én addig életemben átjátszva nem láttam. Megkerülve igen, aljasul, a szélsőhátvéd töketlensége, figyelmetlensége, vagy bűnös hanyagsága miatt hátba támadva is; de személyesen őrajta az én szemem láttára még nem mentek át. Itt viszont most bekötőzték, márpedig ha egyszer Bogdánt bekötőzték, akkor hiába csak egy-egy még az állás, (mondom, egyébként se sokáig annyi az már), hiába a miskolci visszavágó, (ami egy-egy lett amúgy) akkor ennek annyi, itt már nincs mire számítani, itt már nincs miben reménykedni, itt véget ért egy fejezet. És véget is ért, mert a szegedi emlékek lezárása, a szegedi vonal elvarrása után új fejezet kezdődik, új honfoglalással, de előtte vár még ránk egy tündérmesébe illő, szentimentális kirándulás.
2011. június 2. Esterházy Péter írása, a 6-0- utáni Képes Sportban
„Ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot.”
jún. 3dika, 86.
Történt, ami történt, nem írnám le én is, hogy kiktől és mennyit… vagy inkább, jobb híján, legyünk férfiak, kard ki kard! – az oroszoktól és egy hatost!
Más ez a másnap, ahogy a sláger mondja. Erre a reggelre kaptunk egy kis vajszínű árnyalatot. Most mindenki az eszét járatja, szentségel vagy sajnálkozik vagy cikket ír, vérmérséklete szerint, próbál magyarázatot találni, mi történt, azt remélve, az segít.
Én se tudtam – kire haragudni. (Hogy a gyerekeim meccs közben impertinens módon levegőt vettek, majd titokban kifújták azt – nem említem, természetes, hogy elnyerték méltó büntetésüket. Azt hiszem, szép emlékük marad ez majd apjukról. „És arra emlékszel, ahogy ott kivörösödve toporzékolt?” „Aha. Pedig csak háromnál tartottak.”) Az a jó, ha van hibás. Akár mi magunk. De tegnap csak a kölykökre tudtam üvölteni, mert arra gondoltam ott, akkor a 4. percben, hogy ha csak a tizede van annak a dermedt rémületnek a játékosok szívében, mint az enyémben – akkor vége. Vége is volt.
Persze más is kapott már peches gólt. Harmadosztályú, külvárosi volt futballistaként erről van tapasztalatom elég. Én háromig szoktam bíztatni magunkat. El is hittem, amit mondtam, hogy hát gyerünk, nincs még vége, a szemetek! stb. biztatólag. Három után már nehezebb a dolog, akkor már nagyon kell tudni, hogy tudunk focizni. „Legalább ne szórjanak meg!” Erre mondta Harmat (akinek már két pezsgővel tartozom, mindig megveszem, aztán megisszuk, mert alkalom támad – jó fél évem volt), szóval azt mondta: „De hát már meg vagyunk szórva.”
Meg vagyunk szórva. Tegnap meccs közben elfogadtam, hogy ami történt, az „több a soknál”. Mert még idő sem volt – nincs idő – rosszul játszanunk és az ellennek se jól, amikor már megvolt a kettő. Éljen, éljen! – mondták a csapatok, és már 2:0. Szóval, hogy ez valami fatális pech, amilyen egyszer van 100 évben, balsors, akit régen tép. Hm.
De ez a magyarázat nem esett jól. Sokan lehettek így, sokan nem tudtak mit csinálni magukkal akkor. Többen telefonoztak este. Egy idegen elküldött az anyámba, ezt egy idő óta különösen szeretem.
De ez még nem is volt olyan rossz, ő legalább talán megnyugodott. (Ezúton csókoltatom.) A barátaimmal és ismerősökkel merev és lehetetlen telefonokat váltottunk. „Halló, hallasz?, mintha süket volna a kagyló, mit válaszoltál, szerinted mi ez?!!” – kajabáltak szegények. „A telefon jó, csak nem mondtam bele semmit.” Csönd. „Hát. Akkor jó éjszakát.” „Jó éjszakát.” (Ezúton etc.)
Két orosz gól közt arra gondoltam, hogy vajon segítene-e, ha imádkoznék. Gyerekkoromban sok ilyenféle ajánlatot tettem az Úrnak. A hatástalanságot azután annak tulajdonítottam, hogy túlságosan kicsi, méltatlan dolgokban jártam közbe; jó, ez komolytalan. Így tényleg nem lehet meccset nyerni. De talán a játékosokon segít, gondoltam, utána talán könnyebben sírnak majd, úgyhogy imádkoztam értük közben egy kicsit.
Most reggel mégiscsak azt gondolom, hogy én ugyan, gyerekek, elárultalak titeket a 4. percben, ott a fotelban (és erre csak másnap jöttem rá!), föladtam, de ti miért adtátok föl magatokat – mért nem tudtátok, hogy ti már másnap semmire nem jöhettek rá, ez csak a kibicek savanyú kiváltsága, nektek az a 90 perc – az a 86 – van, és semmi más! Ha kettő, akkor kettő, ha a 4. percben, akkor akkor – nincs más választásunk. A fene azt a falábú görög félisteneteket! Etc. – nagyon invenciózusan szidtam azokat, akiket szeretek.
Azt hiszem, ebben igazam van. Történjék bármi, nem szabad föladni. A bravúr kötelező – ezt látom mindig és mindenhol, nincs fölmentés (ismétlem magam).
Érdekes volt látni, ahogy a pánikban kezdtük keresni a fölmentéseket. A legvadabbakat, akár a népdal. Például, hogy le kellett adni nekik a két pontot. Most van 56 harmincadik évfordulója, azért. – Aki mondja, amúgy okos, finom lélek, talán csak az írható a számlájára, hogy a barátom. Hát ne reménykedj, édesem, a nagyhatalmak sose fogják ilyen könnyen megoldani az életedet. Itt ez a kedd reggel, és nem tudsz mit csinálni, nem tudod, ki vagy, mit kell tenned, mit szabad remélned… Milyen nagyszerű volna egy ilyen föltételezés, hányszor beleesünk a csapdájába…
A legszebb: hogy a Ráczcal (Rac, Ratz etc.) már le volt fixre dumálva az iksz, ám a kelet-európai tömegtájékoztatás olyan óvatosan lassú, hogy szovjet sportbarátaink ezt csak a meccs után tudták meg, későn. Akkor meg már hiába exkuzáltak, bocs, bocs, bocsi…
Szokták mondani, mit kell ezt ennyire mellre szívni, nem Mohács, csak egy meccs, nem innét ítéli meg a „világ” a „magyart”… De hát mi a fontos? A nehézipar? Vagy a sertésprogram? Ó, talán az irodalom. Mi irodalmi nagyhatalom vagyunk, mondogatják sértődötten a literátorok. Maradjon köztünk, nem vagyunk azok.
Nem akarok túlozni, és tudom, hogy van különbség Platini és Flaubert, Puskás Öcsi és Mikszáth közt (bár ez utóbbi kettőt összeköti: a pocak) – de hát ha ez a játék olyan, hogy egy-két napomat rendbe hozta (egy nyert meccs után a nap: rendben), és milyen kevés dolog van, mely ekkora hatalommal bír – akkor a legkevesebb, hogy kétségbe is eshetem.
Ha vesztünk, nem az a baj, hogy kisebbek leszünk a világ szemében, hanem a magunkéban leszünk kisebbek.
És annyira ismerjük magunkat! Ezeket a magyar csapatokat! Amelyek hol nyernek, hol vesztenek (hol döntetlen), ahogy alakul! Szóval, hogy nem alakítják a meccseiket – hanem: kapufák éléről szerencsésen vagy balszerencsésen vágódó labdák szeszélye alakítja a 90 perceinket. Mi meg görcsösen nézzük, hogy mikor sújt le ránk a Sors ökle. Igen, ilyen emelkedetten (fölé is megy minden).
És épp ez változott meg néhány éve. Mert lett egy csapat, amelyik „saját sorsának kovácsa”. Nem egy új aranycsapat, de csapat, jó csapat, jó eredményekkel – nagyon rég volt ilyen.
És hogyan is lett ez a csapat? Ahogy lenni szokott, biztos úgy; magától kinőtt egy jól működő sportéletből, nyilván van egy remek magyar bajnokság, rend és tisztesség honol a „háza táján”, hozzáértő, áldozatos sportvezetők…
Nem, nem egészen így lett. Inkább mindenek ellenében, mintegy csodaképpen. Semmi nem indokolta, és mégis, kezdett lenni egy jó focicsapatunk.
Ezt is szerettük, ezt a csodát. Hogy más, mint amit magunk körül látunk. Hogy tudják, mit akarnak, és meg is csinálják…
Szerintem itt van valahol a magyarázat a szovjetek elleni összeomlásra. Azt nem tudnám mondani, hogy rossz volt a pszichikai felkészülés, de rossz volt a pszichikai helyzet. Mert már nemcsak egy focicsapat voltak, hanem példa és kivétel, mittudomén olyanok, akik helyettünk is… És Mezey se csak fahmann, hanem valamiféle erkölcsi hős lett, nem azért, mert ő ezt akarta volna, vagy felelőtlen újságírók és lelkes skriblerek (rokon!) erre fújták volna föl, hanem mert anélkül fahmann se tudott volna lenni.
Emlékezzünk az utolsó, elutazás előtti drámai tévényilatkozatára – melyből egy szót se értettünk konkrétumok híján, melyből azonban már érezhettük volna azokat a különös, nem sportbeli terheket, melyeket – szerintem – egy futball(!) csapatnak nem kell tudnia elviselni. Mert mindent nem cipelhetnek – helyettünk.
Mert ha halál komolyan is lehet venni a futballt, de az a jó, az a normális, az a természetes: ha a helyén marad. Nem csak játék, hanem: játék.
Persze, ha nyerünk, erről nem beszélünk, mert nem érdekes. Az aranycsapat társadalmi háttere, finoman szólva is, kuszább volt. De nyertek mindig. (Megjegyzem: nem nyertek mindig. Bénultan vesztettek például egyszer 2:0 vezetésről. Egy olyan csapat ellen, mely már kapott tőlük azon a VB-n, Svájcban egy 8-ast – igaz, tartalékosok voltak, de mégis, az összesen 10. Ez meg ahhoz, hogy mikor szabad föladni.)
Lehet, hogy a csodának ára van? Hogy a csoda épp oda kell, ahol másutt elegendő a kultúra, a kulturáltság? Mely nem volna más, mint valami személytelen tudás, a közösből, a múltból való nem is okvetlenül érdemeink szerint való részesedés. Ez az, amit egy olasz vagy német csapat, „álmából riasztva” is, bármikor tud? (Író is?)
jún. 6dika
Félek a kanadai meccstől, féltem őket. Mert a 6 gól nagyon sok, tényleg olyan, mint egy kiütés. A magam egyszerűded csillaghegyi gyakorlatából egy ilyen nagy sittre emlékszem, 10 évvel ezelőtt a Golitól 9:2-re kikaptunk. (A két gólt ugyanaz rúgta, aki most talán majd Kanadának, ha.) Ez valamikor március elején volt. Még májusban is, ha gólt kaptunk, vesztésre álltunk, olyan furcsán elbonyolódott a meccs, maszatossá vált. Szerencse kell, az, hogy a labda az elején magától guruljon – mert tőlünk nem fog.
Szóval, sajnos, nincs sok esély. Pedig nagyon kéne. Nem hiszem, hogy ők is csak olyanok, amilyenek szoktunk lenni, hol jók, hol rosszak – csak ők hosszabb ideig tudták titkolni.
Este. – Nekem ez a mélypont. Nyertünk Kanada ellen. Ennél többet nem lehetett a történtek után várni, még Marci is rúgott gólt – mégis, rettenetes meccs volt. Kislakat szerkesztő úrnak telefonon lemondom ezt az egészet, és komolyan megfenyegetem, hogy sajtópert akasztok a nyakába, ha még egyszer álinterjúban olyat mondat velem, amit soha, semmikor, még véletlenül se. Azt hiszi, tréfálok. (Ezúton etc.)
jún. 8dika
A futball durva játék, nem azért, mert rugdosnak, és az fáj, hanem mert csak a győztesnek van igaza. És aki vesztett, az nem tudja megvédeni magát. Ha nem jutunk tovább – azt senki nem tudja megvédeni. De talán, majd, nem védeni és nem támadni kéne – hanem próbálni megnézni: tényleg mi történt. Ez se lesz egyszerű, ismerve ezt a „helyet, ahol vagyunk”.
Eredetileg meg akartam várni a francia meccset, és aszerint kanyarítani ezt a véget. De nincs kedvem hozzá. Ide írom a két verziómat: ha továbbjutunk, verzállal szedessék oda a szokásos pökhendi szurkolói sóhajt: UGYE MEGMONDTAM! Ha meg vesztünk,
*23
kiesünk, akkor ezt a cikket nem tudom (nem tudjuk) jól befejezni……
(Forrás: pim.hu. digitális irodalmi akadémia)
2011. január 14. Virtuális intés Csorinak a virtuális tribünről
Sose gondoltam volna, hogy valaha kiteszek nyilvános oldalra egy Madonna számot, de a helyzet az édesbús Take a Bow-t kívánja.
Take A Bow
S hogy miért e melankólia? Mert hogy szép lett volna úgy elköszönni, hogy mi tapsolunk, sálat rázunk, ő kiinteget, talán mezt is kidob. Erre ily hirtelen válnak szét a KTE és Csori útjai, egy novemberire emlékeztető januári napon, az átigazolási hírek uborkaszezonjában. (Na jó, tél lévén: Ecetes almapaprika szezonban. Bár én nyáron is inkább azt eszek.) Nagy Zsoltitól se tudtunk valahogy normálisan elköszönni.
Csori a játékától függetlenül túlmutat magán. Kecskeméti lévén sokak számára a másodosztályt megnyerő, NB I-be feljutó csapat ikonja. Előtte megfordult a fél világban, de amikor fontos volt, akkor hazajött, hozzánk. Nem a készbe jött, hanem a készülőbe. A hadjárat indulásakor. Megvívta a nagy csatákat, helye örökre ott a nagykönyv aranybetűkkel írt névsorában.
We are the Champions
Hogy így hirtelen mi?
A Szolnok ellen, másodosztályban, az irdatlan hidegben, ősz végén, amikor csak csereként állt be. (Utólag tudjuk Sivic mestertől: őt felpaprikázandó kispadozta.) Még csak nem is tipikus egygólos mérkőzés volt, sokkal inkább a „0-0, mert a tét agyonnyomta a csapatokat” zsáner, és akkor bejött csereként, és úgy a hetvenedik perc táján kiugratták, és ő lazán behelyezte. (Talán ezért kellett előtte megfordulni annyi csapatban, hogy itt majd ne remegjen meg a lába.)
A Honvéd ellen, Kispesten, az a 2-2, amikor mi vezettünk, (ha jól emlékszem, ő emelte be a vezetőt, de az a másik kapunál volt, úgyhogy mintha a Gellérthegyen állt volna a kapu), aztán a Honvéd fordított, és olyan gyengén játszottunk, hogy hosszú idő után mérgemben először sört vettem, aztán már a harmadiknál jártam, amikor a kilencvenedik percben valahogy laposan az alsó sarokba gurított, 2-2, nagy éljenzés közepette vonultunk a rendőrsorfalban el. (Persze, aznap délután volt Dunaszerdahely.)
Vagy az Újpest ellen, itthon, szintén 2-2, amikor ott a tizenhatoson belül nem lőtt, hanem meg merte csinálni azt a cselt, amitől elfeküdt az egész védelem. El kell ismerni, e sorok írója még mindig nem hevert ki minden vidéki komplexust, pesti sztárcsapatokkal szemben, - magyarán: be van tojva a nevektől - de már fogynak azok a komplexusok, nem utolsósorban annak a gólnak köszönhetően.
Vagy a másik Újpest elleni, amit elbuktunk, de milyen volt látni azt a feltámadást. (Komplexusok faragása, újfent.) Amikor láttuk, hogy megnézi a bal felsőt, és elkeseredetten be is durrantotta.
Vagy a Debrecen elleni 1-0-nál, úgy erőszakosan kibújni, aztán az alsó sarokba helyezni, az nagyon ő volt.
Fogy az aranycsapat. A nagycsapat.
„Faladról eltűntek a hősök,
A szelíd vándor (Savic?) kék motorján kitart még.”
Utolsó cigarettaÉs akkor intsünk Csorinak!
Május 20. Fiókrendezésből instant múltidézés néhány órával azelőtt, hogy eldőlt: a KTE bent maradLátod, hát voltak nekünk szép élményeink… (Cseh Tamás)I. A feladat
Már hónapok óta tudjuk, hogy az éjjeliszekrényen és az éjjeliszekrény két fiókjában tapasztalható állapot tarthatatlan. Bármiféle rendszer nélkül egymás-hegyén hátán, a legteljesebb összevisszaságban hever ott mindenféle… Itt álljunk meg egy pillanatra. Minden ilyen tartalmú mondat úgy folytatódik, hogy kacat, pedig ezúttal nem erről van szó. A két fiókban egy csomó, kétféle halmazba osztható relikvia képezi a megszüntetendő káoszt: a) a kislányom különböző alkotói korszakában készült vázlatai, rajzai, firkálmányai, b) egy csomó KTE-vel kapcsolatos papír, ami egy-egy esemény után automatikusan a fiókba bekerült. És persze valóban akad egy-két limlom, így aztán idézhetjük a Kádár-rendszer egyik jellegzetes mondatát, (az is lehet, hogy maga Kádár János szájából hallottuk volt ezt a leggyakrabban): „a feladat adva van.”
A foglalkozás célja: a gyermeki rajzokat és a KTE-vel kapcsolatos relikviákat két különböző fiókba csoportosítani, a bevezetés dacára mégis felbukkanó lim-lomot eltávolítani.
II. Szóval mit rejtenek a fiókok?
A) Lomot, hát persze, azt is. Candlesticks, building bricks,
Something old and new,
Memories for you and me.
„Bye, bye!” says the sign in the shopwindow,
„Why, why?” says the junk in the yard. (Paul McCartney)
Hát először is férfiasan elismerjük, hogy a halom tíz százaléka valóban lim-lom, mindenféle hülye cetli, (sorszám az okmányirodán, ajánlott levél igazolószelvénye meg mittudomén), ezek azonnal kidobásra kerültek.
B) A Tippmix keletkezés- és fejlődéstörténet leleteitThere were sixteen million fingers,
Learning how to play… (AC/DC)
Egy döbbenetes rakás tippmix szelvény, csak a nyerők. Valójában éppen ez váltotta ki a rendrakást, eldöntöttük, hogy mivel a fogadásunkban semmi rendszer nem volt, ezért teljesen feleslegesen őrizzük azokat a szelvényeket, amiken ott díszeleg a bélyegző: „Fizetve.” (Esetleg kézzel firkantva ugyanez, más bélyegzővel, meg az összeg.)
Itt gyorsan álljunk meg egy pillanatra: azt az egy szelvényt azért kikerestük a halomból, ami ezt az új dilit sajnos beindította.
Két dolog első ránézésre megállapítható, ha megnézzük, milyen meccsek vannak rajta eltalálva:
a) Ez a szelvény méltán őrződik meg, hiszen voltaképpen helye lesz az alsó, tehát a KTE relikviákat tartalmazó fiókban. Hiszen:
Falco-NYíregyháza 1m H 1,14
Kiel-Nordhorn H 1,13
FTC-Kecskemét V 5,30
Zenit, Bayern M. jut t H 2,09
Fiore., Rangers jut t V 2,50
Eredő oddsz: 35,67348
b) Ha pedig megnézzük, mekkora rajta a nyeremény, az is látszik, hogy a sors ezúttal is bedobta a csalit, elhitette a Tippmix terén voltaképpen debütáló dolgozóval, hogy lám, ebből meg is lehet élni. Ugyanis 1000 forintból 35.675 lett.
De az előzetes szándéknak megfelelően nem gatyázunk, az összes többi szelvény kidobásra kerül. (Két hete volt papírgyűjtés, te jó ég, ha ezt akkor berakom egy újsághalom alá, azt hitték volna, ólommal próbálok csalni.)
C) A nagyobbik kislányom alkotásait, különböző alkotói korszakaiban.
Ez alatt azt tessék érteni, hogy van itt még olyan firkálmány is, ami egyetlen színes ceruzával készült, körkörös, lázas, ihletett firkálás, ha az ember félig behunyja a szemét, egy nagy pacára emlékeztet. Aztán vannak olyanok is, amin már – némi szülői elfogultság azért persze szükséges ehhez – felismerhető formákat, figurákat ábrázolnak, először fekete-fehér, majd színes verzióban is. Végül a legérdekesebb alhalmaz azon rajzok csoportja, amelyek tulajdonképpen a KTE relikviák közé is bekerülhetnének. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy néhány rajzon KTE-címer (!!!) van megörökítve, rajta a KTE felirat meg az 1911, holott a kislányunk akkor még írni sem tudott! Még egy picike, zsírkrétával rajzolt, ollóval kivágott KTE-címer is található közöttük! Bezony ám!
D) Végül pedig a KTE-vel kapcsolatos papírokat. (Persze, hogy csak a papírokat, a sálak egy másik szobában vannak.)
a) Újságok. The papers hold their folded faces to the floor… (Pink Floyd)
Először is egy iszonyú halom újság. Nemzeti Sport is, meg Petőfi Népe is. Leszögezem, az újsághalomba konkrétan bele most nem néztem, erre majd ráérek, ha nyugdíjas leszek, tehát az újságokat ezúttal csak egy halomba rendeztük, de egyvalami a címek tüzetesebb vizsgálata nélkül is nyilvánvaló volt: az egyébként rendezőelv nélkül, tehát a teljességre nem törekedve összegyűjtött újságok azóta kezdtek halmozódni, hogy lejátszottuk itthon a Fradi ellen azt a bizonyos 2-2-t. Hogy mikor? Hát 2006 októberében, erre azért emlékszünk hajszálpontosan, mert ez a meccs amiatt merült a feledés homályába, mert másnap került nyilvánosságra az öszödi beszéd, azzal volt teli a média, hétfőn meg már a zavargásokkal. De politikai bomba robbanása nélkül sem tulajdonított volna nagy jelentőséget neki senki, hiszen öt-hat győzelem után legfeljebb annyi látszott, hogy na bumm, nem száz százalékkal nyeri az NB II-t a Fradi. (Pedig azóta már tudjuk, hogy itt indult el a döbbenetes erózió, ami végül a Nyíregyháza feljutásához vezetett. De akkor első osztályú Kecskemétről még szó nem volt.) Aztán ott volt az a Petőfi Népe is, amely a 2007. október 13-ai KTE - Ferencvárost harangozza be, a 4-0-t, amivel voltaképpen hivatalosan is bejelentettük az igényünket a feljutásra. És aztán ott van végig az NB II-es év, aztán az első NB I-es évből is egy csomó minden, a másodikból már inkább csak elvétve.
b) Jegyek. Gyere, gyere, úgy ragyog a nap!
Gyere velem, vár a csapat! (Expressz együttes)
Aruba, Jamaica, Oh, I wanna take ya,
Bermuda, Bahama, Come on, Pretty mama,
Kilago, Mantigo… (Beach Boys)
Hála Istennek, az idegenbeli jegyeket valahogy nem dobtam ki, azok ott hányódtak újságok között, némelyik konkrétan újságban, csak a széle látszott ki, ezeket mindjárt egy nejlon dossziéba gyűjtöttük. (Hazai meccs jegyek is, garmadával, persze, de csak az NB II-ből: az NB I-re muszáj volt bérletet venni. Persze, szívesen gyűjtögettem volna az NB I-es jegyeket is, de hogy nézett volna már ki, hogy nincs bérlet!) A teljesség igénye nélkül sorolnám, anélkül, hogy a dossziét most elővenném: Orosháza, Cegléd, Vecsés, Szolnok, Székesfehérvár, Vasas, (ez most már kettő), Honvéd, (ez is), REAC, Újpesti TE.
c) Fotók. És arra a képre emlékszel drága, hol… (Cseh Tamás)
Ezt felesleges részletezni, ezekből a fotókból került végül kiválogatásra az a néhány is, amely a könyv hátsó borítóján látható.
c) És a legszebb, amiről meg is feledkeztem. ”Egyszer végre ünnep volt…” (Korál: Gyertyák a szélben)
Egy darab háló. Igen, annak a hálónak egy jól kivehető, mintegy háromtenyérnyi darabja, amelybe a feljutást jelentő gólokat rúgtuk a Vác ellen. Mert a hatalmas kavalkádban, a spontán (? – feleljünk a kérdőjelre: dehogy spontán! Tűzijáték is volt!) fieszta idején bizony arra is szakítottunk időt, hogy a jövő – és a magunk - számára a háló egy darabját is eltegyük. (Mielőtt valaki rongálással vádolna, nem csak én, az a háló úgy ahogy volt, hazakerült különböző zsebekben. Tán a kapufa is csak azért nem, mert az már vasból van.)
Május 11. Purple rain, purple rain…, avagy lila bluesLélekállapot és koordinátarendszer
Visszatértünk abba az őrjítő idegállapotba, mint annak idején, amikor a feljutás volt a tét. Csakhogy most a kiesés elkerülése. (Persze, nem vártuk, hogy ez „örökké tart”, de mégis túl hamar jött el a vízválasztó. Valahogy olyan Bács-megyeiesen túl hamar itt kalimpál a probléma az orrunk előtt.)
A. Két példa a lélekállapotra.
1. Milyen színű vébé? (Purple? Lila?)
Tán a múlt héten kaptam sörözés közben egy ilyen kérdést, hogy „na és ki nyeri a vébét.” (Játszom itt a fejemet, hogy nem tudom, ki szegezte nekem, miközben dehogynem: a Devils alapító Régimódi urak voltak az - illusztris! - társaság.) Esküszöm, a kérdést elsőre nem is értettem. A látóhatár, a horizont olyannyira be van határolva, fallal a Debrecen elleni utolsó meccsünkkel, hogy hát akkor bent maradunk-e vagy sem, hogy nem csak első, de még második pillanatra se ugrott be, hogy ez a kérdés a futball világbajnokságra vonatkozik. Az első reakció az volt, hogy nem is értettem, a második reakció – ez mind fejben megy, persze – önkéntelenül a jéghoki vébé volt, (mintha valami olyanról is hallottunk volna, hogy most megy, vagy majd hamarosan fog menni), csak harmadikra esett le, hogy te jó ég, hát persze, lehet tovább is látni, mint az NB I zárómérkőzése. (Normális ember így lát.) És akkor – afeletti örömömben, hogy egyáltalán sikerült elhelyezni magamat a koordinátarendszerben, immáron vidámságot tettetve vágtam rá – bár ez a „rávágás” a késői reakció miatt rossz igeválasztás -: Hát itáliá, itáliá. (Nem mintha érdekelne. Az a vébé. Abszolúte nem. Már nem. Ezek után már nem. Már soha többé nem. Már soha többé nem annyira, mint…)
2. Milyen színű kupadöntő? (Purple? Lila?)
Tegnap hívott egy másik cimbora, telefonon azzal kezdte, hogy tudom-e, hogy a kupadöntőt a Sztoritévé adja. Itt megint megakadt a winchester. Milyen kupadöntő? Fejben gyorsan benyomtuk a keresés gombot. MK-ban érdekeltek rég nem vagyunk, tán a Ligakupa-döntő? (Botcsinálta pszichiáterként nyomozva, hogy hát hogy a fenébe jött be pont ez a szerencsétlen Ligakupa-döntő be a fejembe, csak arra tudok gondolni, hogy vonatkozás mián: merthogy a Széktóiban volt. Ez lehet a kapcsolat. Associazione.) Aztán végül nagy nehezen fölfogtam, hogy az Euróliga, vagy mi a fene, volt UEFA kupa, na, hogy arra céloz a cimbora, de hogy abban ki játszik, azt ott rögtön nem tudtam volna megmondani. A telefon letevése után már tudtam, persze, hogy tudtam, Fulham-Atletico, de ismételten csak annyit tudok hozzáfűzni: Ki a fenét érdekel ez? Engem most nem. Ezek előtt nem. Annyira már soha többé nem fog, mint…)
B. Milyen színű lila kilátások, avagy és ha nem jön össze, akkor mi van? Akkor legalább Let’s go living in the – purple – past. (Akkor legalább mehessünk vissza a múltba.)
Akkor vissza a másodosztályba? Az már nem megy. És ne állítsuk, hogy az nem a világvége, mert hogy volt már olyan is, mert ez nem igaz, futballilag nekünk az igenis a világvége. A lejjebb, az alsóbb osztályba csak úgy lenne lelkileg elfogadható, ha akkor már a kieséssel együtt mehetnénk vissza a múltba is. Mert ennek a magyar focinak, ennek a vidéki focinak, ennek a (ne adj Isten) alsóbb ligás KTEnek csak a múltban van értelme, a jelenben, a jövőben nincs. Az alsóbb ligás KTEt csak a Városi Pályán lehet értelmezni, egy lehetőségekben behatárolt történelmi korban, ahol még nem szélesedett ki a világ, ahol még nem tudhatta az ember az internetről szinte azonnal, hogy a Szpartak Nalcsik egyenlített, valahol Európában, vagy éppen – nota bene - Ázsiában; ahol világosan tudtuk, hogy nekünk ez a harmadik liga a maximum, illetve nem, néha, elvétve, feljebb léphetünk a második ligába. Hiszen akkoriban még nem csak a Szpartak Nalcsik nem zörömböl azonnal az ember otthonában, hogy hé, koma, egyenlítettünk ám!, de még a nagy pesti csapatok (nekünk: voltaképpen a nagyvilág, mert azon kívül csak a BEK és KEK döntő jut, még UEFA kupa döntő se!) eredményeit is inkább csak másnap ismeri meg az ember, újságból, ha már a Körkapcsolás alatt a Városi Pályán szurkol. Na jó, este bemondják a híradóban. De ennek ellenére, vagy éppen ezért a Városi Pályán az átlag nézőszám jóval 1500 fölött van, legalább ennyien emelik hétről hétre fel egy kiscsapat képzeletbeli zászlaját, jelezve, - ha tetszik, kurucosan -, hogy kit érdekel, hogy nincs perspektíva, hogy úgyis a város másik csapatát támogatják, („azok, űk”), hogy nem nagyon van fölfelé, mi akkor is kitartunk.
Szóval ha már vissza az alsóbb osztályba, akkor vissza a Városi Pályára, és inkább jöjjön a Jánoshalma, a Harta, a Soltvadkert meg a Fajsz, a labdát újra tegye a Seres, a Virágh, a Bohács, a Porhanda, védekezzen a Nagyhegyesi, a kaput őrizze a Kerpics. Akkor tűnjön az életünkből a Sport egy, a Sport kettő, az Eurosport, meg az összes többi, és kapjuk vissza régi, emberi léptéket, legyen újra emberi ésszel befogható a világ, és akkor – mert így korrekt – legyünk mi is fiatalabbak, a szentségit!
Legyen ott újra a Mókus. (Ha egyáltalán így hívták.) Emlékszik még valaki Kecskeméten a Mókusra? Furcsa, túlzás nélkül kell leszögezni, afféle torzszülött figura volt, látásból az egész város ismerte. Ott vót mindönütt, ha köllött, ha nem, hegyesorú cipőjében piacon, főtéren, Júlia presszó előtt, (mai angol használt ruha, az Univer fölött), ott téblábolt a Városi mozinál, az este nyolcas premier idején, amikor jött az a havi egyetlen amerikai film (a többi csupa szovjet meg egyéb KGST, cseh bezzeg nem!), és persze a KTE meccsen is. A Városi Pályán. Aztán amikor meghalt, én is valahogy azonnal hallottam, hogy a Mókus meghalt. (Torzszülöttségében ijesztő figura volt: kisgyerekként az ember összeborzongva, ijedten nézte. Gyermekkoromban egyébként még rokkantakkal is teli volt a város, hadirokkantakkal, mankókkal csoszogtak. Arról az öregről nem is beszélve, aki pár házra lakott az óvodánktól. Ő mindig a repülőket vizionálta. Mi, ovisok, néha hallgattuk, a félelemtől reszketve, a kapu előtt, - akkor még ez volt az adrenalinfröccs - , ahogy öreg, megfáradt, már majdhogynem turbékoló hangján hajtogatja, hogy „a repülők. A repülők.”)
C. Józsika és a Roaring (purple) Silence? (Józsika és a fülsiketítő (lila) csönd?)
De nem maradtunk legendák nélkül. Nem vagyunk mi legendák híjával. Most ott van a Józsika. Idegenbeli meccsen úgy még nem voltam, hogy a Józsika ott ne lett volna. Az első, még NB II-es idegenbelire utazáskor kettővel ült előttem, a buszon. A többiek, az őt ismerők néha szívatták, de nem bántóan. Inkább tisztelettel és joviálisan. Hisz nem bohóc ő, hanem kabalafigura. (Na erről is tudnék mesélni, az ötletről, de majd máskor.) Hogy hányan ismerik, arra ékes példa, hogy amikor az NB I-es nyitány táján kiderült, hogy ő rendezőként, vagy miféle státuszban már nem járhat be ingyen a meccsekre, az egész internetes, KTE fórumozó társadalomszelet egy emberként hördült fel, követelve vissza, ha kell, Security mellényben a pálya mellé a Józsikát. (Volt egyáltalán valaha is olyan egyöntetű állásfoglalás? Bármilyen témában?) Hallomásból tudom, hogy Józsikának bejárása is van a „körökbe”, hogy neki már hét közben alkalma van feltenni a kérdést, hogy „és akkor hétvégén ki lesz a kezdőben?” (Mert hogy ő tisztában van ám azzal, hogy ki sérült, ki van eltiltva, tehát eleve az adott választékból szemezget.) Józsika ott szurkol nem sokkal a Devils előtt, közös tapsolásnál néha hátrapillant, hogy biztosan jól csinálja-e. Józsika edzésen is kint van. A múltkor mesélte P., az egyik lelkes Devil, hogy kinézett az edzésre, (barátnővel, kézenfogva: na tessék, férjuraim-kollégáim, ez ám a nevelés!), és már-már azt hitte, hogy Józsika nincs ott, amikor Józsika egyszer csak felállt a kispadról, tehát ott volt, hogy a fenébe ne lett volna, csak nem lehetett látni, merthogy a kispadon ült. Tökéletes értékmérő, lakmuszpapír, hogy ne mondjam: vezérfonal a Józsika, afféle iránymutató: Józsika tudná folytatni? Józsika folytatja kiesés után?
Persze nyilván folytatja. Hisz hova is menne? Mármint meccsre. Udinébe? Fiorentinába? Eindhovenbe? A White Hart Lane-re? Oda nem tud menni, és nem csak ő nem. Más, főleg pesti pályákra meg már nem soknak lesz kedve, pótlékot keresni. Azok a csapatok már nem lehetnek annyira a miéink, ahogy korábban. (Már akiéi.) Most már nem lehetnek. Annyira már nem. Ezek után már nem, hogy…
Csak az a csönd, az lesz a furcsa, a Józsikának is, meg annak a néhánynak, aki kimegy majd a másodosztályban – még én se biztos, mea culpa, na jó, néha, talán, néha -, az az újra ránk zuhant nagy csöndesség lesz bántó, az a fülsiketítő némaság.
Utóirat. P. S. (Purple S.)
Mielőtt valaki – eme kesergő írás alapján teljes joggal, egyébként – megvádolna azzal, hogy előre temetem a csapatot, azt újfent megnyugtatom. Ha én temetem, akkor bent marad. Ezt tippmixelő karrierem tapasztalatai alapján bizton állíthatom. Hiszen sokan nem értik, hogyan veszíthetett például a Tottenham a csődben lévő, a ligából negatív rekorddal, agyonbüntetve kizuhant Portsmouth ellen az FA Kupa elődöntőben. Hát mert az volt a fixem, hát úgy. Tavaly a PVSK női kosárcsapatát is én verettem meg a Szegeddel, ezt szerénytelenséggel állíthatom, akkor is az volt a fix, amihez a többi meccset variáltam. És még sorolhatnám. A Barcelona se hullott volna ki tán a BL elődöntőben, ha felhívtak volna telefonon a katalán fővárosból, hogy „Senor VM? Senor, nyugtasson meg minket, ugye nem tett a továbbjutásunkra? De igen? Hűha. Akkor ha megkérhetnénk, legyen olyan kedves, és most már fogadja meg egy jóval nagyobb összeggel az Internazionalet. Tudja, nem vagyunk mi babonásak, de nem árt mindenre gondolni. Muchas gracias. Sporttársi üdvözlettel, a Barcelona technikai vezetője.”Keresztury Tibor: Gyászbeszéd a Diósgyőr sírjánál
Tisztelt Gyászoló gyülekezet! Vége a dalnak, előttünk kiterítve fekszik a halott. Élt közel 90 évet, benne volt a korban, halála törvényszerűnek mégsem mondható. Mi, akik itt egybegyűltünk, életünk egy részét is eltemetjük most. Nevezzük ezt a részt a fiatalságunknak, nevezzük Miskolcnak, nevezzük keletnek, tetszés szerint, de mondhatjuk azt is egészen nyugodtan, hogy számunkra a magyar futballnak nevezett történet a mai nappal végetért. Nem, majd innentől a Nyíregyházának szurkolunk… Nekünk a csapattal együtt megszűnt ez a sportág, a honi labdarúgás, nincs miért meccsre járni, nem kell remegő gyomorral várni a sporthíreket. S akkor ez alkalomból azt is elmondanám, ha nem jogállamban élnénk, hogy nézne ki a tor.
Ha nem jogállamban élnénk, s nem lennénk úriemberek, felsorakoztatnánk szépen libasorban a Stadion Étterem bejárata előtt a felelősöket. Az összeset, aki áldozatos munkájával előidézte ezt a helyzetet, mindenkit, aki tett érte, hogy ez így legyen: elnököt, álszponzort, műmenedzsert, úgynevezett befektetőt, önkormányzati képviselőt, szakosztályvezetőt, klubigazgatót – tudjuk a neveket, könnyen összeszedhetők. Állnának a tűző napon, miközben bent csendben diskurálva fogyasztanának a Harcosok. Aztán, mikor már erősek és bátrak, de még messze nem részegek, kezdetét venné a miskolci istentisztelet. Felvennék a baseball-ütőt, bikacsököt, boxert, bicikliláncot, betennék az ujj közé a zsilettet, lecsapnának az asztal sarkán pogácsázás végett néhány sörösüveget, s kiszólna a szóvivő az ajtón, lehet sétálni, uraim, egyenként befele.
Gyere, geci, köszöntenék odabent az első illetőt. Ezt, mert elfelejtetted, az 1977-78-as szezonért kapod, püfffff! Ezt a ’78-79-es bronzéremért, püff, paff, dirr-durr, elmehetsz. Jöhet a következő. Na, te szemét, kérdeznék a beballagó delikvenstől, mond valamit a ’77-es és a ’80-as MNK-győzelem? Nem, ráznák a fejüket már a verés közben, nem mond az semmit teneked, mert ha mondana, biztos nem így cselekedtél volna, s nem lennél most itt közöttünk, végre együtt, először és utoljára, szeretett csapatod szurkolóival. Emlékszel, testvérem, kérdeznék a harmadiktól bizalmasan, érdeklődve, amikor KEK és UEFA-meccseket játszott sorozatban huszonkétezer ember előtt a csapat? Nem úgy tűnik, püff, paff, püff, paff, mintha elég éles volna az emlékezeted. Az pedig már pláne nincs meg, tutira, hogy a Besiktast, a Rapid Wient és a Hajduk Splitet is kivertük, mert ha meglenne, akkor száz százalék, hogy nem viselkedtél volna így: Jaj, de jó, hogy újra látunk, fogadnák meghitt módon az újabb szemetet: olyan gyorsan elhagytad a várost ’84-ben, hogy tisztázni se tudtuk, miért is történt valójában, pifff, pafff, az a kiesés; Görgei Csucsu miattad forog a sírjában, szegény. Ha nem jogállamban élnénk, a következőnek elmesélnénk a ’93-’97 közti NB II.-es évekből egy történetet. Tudod te – csak mert te voltál az elnök akkor, azért kérdezem -, milyen érzése Balmazújvárosra utazni egy hétvégi fordulóra? Nem, nem tudod. És tudod, hogy milyen az, amikor kinézel az autóbusz ablakán, püfff. Püfff, püfff, oszt rá van festve a legelő tehénre a csapatod, püfff, szent neve? Gyere csak, gyere bátran, invitálnák az újabbat, hogy a vendégszeretetből bátorságot nyerjen, gyere beljebb bizalommal, drága jó fiú! Jól tudom ,hogy te hoztad, püfff, püfff, ide, ugye, püfff, püfff, Verebest? Te meg, mocsok, avval vagy, ha jól látom, azonos, aki aláírta Tornyi Barnával azt a püfff, minden, püfff, szempontból, püfff, előnyös, püfff, szerződést, püfff, püfff, püfff, ugyebár, szóljál, ha tévedek.
Így zajlana, Tisztelt Egybegyűltek, ha nem jogállamban élnénk, a végtisztesség a Diósgyőr hullája felett. De mivelhogy jogállamban élünk, foglaljuk imába inkább Szabó Géza bácsit, mint kifosztott, átbaszott, megalázott, semmibe evtt, mégis méltósággal teli úriemberek, és soroljuk a harang ritmusára sorban a neveket – Veréb, Kovács ,Salamon, Kutasi, Váradi, Oláh, Fükő, Tatár, Borostyán, Fekete, Görgei -, eljutva Dzurjákon, Váczi Bélán át Adzsojevig, mondjuk, s nézzük, ahogyan ráfesti az alkony pirosára mindet a szél a Vasgyár romjai felett.
Forrás: Keresztury Tibor: A vaddisznó rokona, Palatinus, 2002
Két apró megjegyzés:
1. Diósgyőr meccsen én sose jártam, de abban a bizonyos Stadion Étteremben megfordultam egyszer: az ételek és az italok árai nagyjából a fele voltak a hasonló kaliberű, akkori kecskeméti egységekéinek. (Értsd: Hullám és társai.
2. Fiatalabbak kedvéért: az MNK az természetesen a magyar kupa.
Valaki útravált belőlünkTomi
Elköszönésféle Tomislav Sivic-től.I. Az érem egyik oldala
Először is ne kerteljünk, kezdjük a tegnapi kupameccs utáni rövid bejegyzéssel, ami itt áll, jobbra, a hírek rovatban, hiszen az e sorok írójától származik, vállaljuk tehát: „Magyar kupa: KTE - Újpest 2-5. Tegyük hozzá, az Újpest félgőzzel játszott. A KTE erkölcsileg szétesett, tartását vesztett, teljességgel motiválatlan társaságnak tűnik. Fájó szívvel írom le azt, ami augusztus óta ott motoszkál a fejemben, (miközben a szépre is emlékezem): a lovak közé van vetve a gyeplő. Új kocsis kell a bakra, mert ennek így kiesés lesz a vége.” Mi késztetett eme – egyébként - vonakodva közzétett véleményre? Már az első meccsen az a fura összeállítás a Videoton elleni, nagy zakót hozó meccsen, ahol gyakorlatilag középpályás nélkül álltunk fel, aztán más, lélektelenül lejátszott meccsek, meg az utóbb egyre felerősödő érzet miatt, hogy eluralkodott a káosz.
Ma délben fél kettőkor hallottam először, hogy mi készül, vagy mi az, ami már készen is van, csak még szervírozva lesz, szépen körítve, ahogy kell, sajtókonferencián.
De ha egyszer egy nappal korábban ilyen határozott véleményt fejeztem ki, hogy ez így nem mehet tovább, és ezt voltaképpen tartom is, akkor miért van, hogy a hír hallatán azonnal megszeppentem, az idő előrehaladtával pedig egyre inkább pityereghetnékem van?
II. Mik vannak az érem másik oldalán?
Először is 1. a megszokás.
Ez volt a természetes. Állandónak tűnt. Az érzet. Hogy ha KTE, akkor Tomislav Sivic. Persze, rövid a kecskeméti foci NB I-es szakasza, de éppen a kecskeméti NB I-es foci kurta volta miatt lehetséges, hogy a kecskeméti foci NB I-es szakasza és Sivic kecskeméti edzősége egy. Volt eddig. (Sőt, utóbbi egyelőre még hosszabb is.)
Aztán 2. az emlékek.
Az a novemberi ködös este, amikor az őszi utolsó fordulóban Orosházáról surrant hazafelé az autó, kint homály és hideg, bent halk zene, meg az egyre elcsendesedő gyerekpáros, a fejben meg a tabella, hogy hála az égnek, ott telelünk, az élen. (Kunszentmártonnál belül mosolyogva néztem a zöld irányjelző táblát: Kecskemét (nyíl felfelé), Szolnok (nyíl jobbra), tessék, ott van az NB II Keleti csoport eleje. Csak maradjon is így.)
A 2008. májusi éjszakát hagyjuk, sokszor felemlegettük.
Ugyanolyan gyönyörű volt, noha már nagyjából feledésbe merült, a 2009. májusi este, amikor a Diósgyőr elleni viszonylag sima hazai győzelem után a lefújáskor nem mozdul a hazai publikum, hanem vastapsban részesíti az első NB I-es csapatot és mesterét. Utóbbi végre a pályán integet, és bár betódulás nincs, arra vigyáznak, a gyepen mégis két Norbi rohan feléje, és esik neki boldogan, az egyik a Devils-ből, a másik tán a szemközti lelátóról startolt. (Akkor jegyezte meg a mellettem álló angol cimbora, aki nettó KTE drukker lett – sál, mez, ami kell, - hogy „this is funny, Magyarországon összesen két Norbit ismerek, és mind a kettő ott van.”)
Miközben kesergek, a sporttévén nyilatkozó edzőket látok. (Mert valami meccs megy, persze.) Rádöbbenek, hogy már nem halljuk KTE meccs előtt, után az egyre kevésbé tört magyarságát. Többé nem jegyzi meg elismerően a riporter, hogy „a kecskemétiek mestere úgy kezelte le az arra tévedt labdát, hogy azt a pályán levők is megirigyelhetik”.
3. Relikviák.
A fene tudja már, hányféle sál, (ez így nagyképű túlzás: pontosan számon tartom, hányféle KTE sálam van meg, hogy a fenébe ne, - az első három verzió biztosan, - azokat tán még inkább, amelyekből nincs), mezek, toll, öngyújtó, mindenféle apróság, még a papírszatyor is megvan, amit tavaly a bérlethez adtak, amiben a kispárna volt, egyszóval amin csak KTE címer díszeleg, az ott van, türelmes feleség tűri, hál istennek. Van mit tűrni, mert mintha újra tizenévesek lennénk. „Gyermekké tettél”, írja a szerelmes József Attila. Kamasszá tettél, mondhatja nem kevés, valaha már – biztos volt benne: örökre - kiábrándult szurkoló. Mert ezt is köszönhetjük a mesternek, a csapatnak. „Add nekem azt a régi hitem!”, fújja a Folk Celsius voltaképpen hibás fordításban, (a sors iróníája, hogy a hibás j9bb, mint az eredeti) „és más már nem is kell”. És el kell ismerni, tényleg visszaadták „azt a régit”, és az ember egy időre valóban el is hitte, hogy „más már nem is kell.” Szóval emiatt a visszakapott régi hit miatt is van teli mindenféle lila marhasággal a lakás.
4. Kislányom beszólása, avagy a családi életbe belekerülés
A kislányom is ezzel a Sivic-féle KTE-vel nőtt bele a futballba. Bár a diadalmas NB II-es év tavaszi idényét már kihagyta („apa, kinőttem ebből” – Puff neki, tán csak nem szülőnek címzett burkolt kritika infantilizmus miatt?), azért a hatodik születésnapján, amikor a szülinapi bulijára meghívandó ovis barátnőket sorolta, én meg poénból rákérdeztem, hogy hát aztán apa szülinapjára kiket hívunk majd, és miközben én arra számítottam, hogy majd néhány sörözős barát nevét említi, nagy megrökönyödésemre az első, az apai születésnapra meghívandó vendég neve így hangzott: „Tomislav Sivic.” (Pedig én azt hittem, azt se tudja, ki az.)
No meg hát maga 5. a könyv, maga ez a honlap, ez mind nem lenne, hiszen a honlapot hozta a könyv, a könyvet hozta ”az a régi hit”, amit visszaadott egy vezetőség, egy keret, és egy edző, egy konstelláció, egy égi együttállás, ami ritkán adatik meg.
Egyébként – félreértés ne essék - nem csak Sivic mester az, akinek a távozta bánatot okoz, itt és most. Amikor csak eligazolt valaki, vagy akár csak kölcsönbe került el abból a nagy csapatból, aminek tűzijáték is kijárt, naná!, mindig úgy éreztem, néhány dekával megint híja van annak az egésznek. E szomorú aktualitások idején a KTE fórumban is mindannyiszor jeleztem Lovric, Balázs, Kormos meg a többiek távoztakor is, bánatos elégikusan, hogy sajnos megint fogyott a nagycsapat.
De egy-egy labdarúgó távozása annyiban azért más, hogy a fodbalisták valahol voltaképpen a bábok a bábszínházban, míg az edző az maga a Kemény Henrik. A játékosok mennek a pályán, rúgják a labdát, teszik, amit kell, de a mester az, akinek a hangját is halljuk, ismerjük, mert ő nyilatkozik, ő beszél, ő önt hitet játékosba és szurkolóba, ő képes önmaga és csapata iránt bizalmat, bizakodást ébreszteni. (Tomislav Sivic esetében nagyon hamar tudott nagyon bízni az ember.)
III. Hát akkor integessünk!
Most a bábok mestere, a Kemény Henrik adta fel.
The Who: The Song Is OverThe song is over, (a dalnak vége),
I’m left with only tears (csak a könnyek maradtak utána)
I still remember (de örökre emlékezni fogok rá)
Even if it takes a million years (ha egymillió évig élek is.)
„Szívics a mesterünk,
más nem is kell nekünk,
az NB I minket vár
KTE a király.”
Hogy is írták azon a régi, jugó nyomású Beatles lemezen? (Amelyen több nemzedék őszinte bánatára lefordították szerbre George Martin sorait.) „John, Paul, George i Ringo, hvala vam.”
A honlap látogatóinak a véleménye:
2009.10.21. 11:43 KHL
Szivics? én nem örülök, hogy elment... ti közelebb vagytok a tűzhöz, mit mondotok?
2009.10.21. 19:23 Heszusz
Én se örülök. Bár én nem éltem meg olyan sok edzőt mint mondjuk a Krónikás, de ő lesz az, akire biztosan mindig emlékezni fogok!
2009.10.21. 19:51 Régebbigyerek
Azt hiszem itt elérkeztünk egy olyan pillanathoz, mint mikor kiesik a csapat. Én szombaton italba menekülök bánatomban. Mester mindörökké! Nem leszünk már szüzek bárki is lesz az edző.
2009.10.21. 20:40 nbcee
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a KTE-re mindig is úgy tekintettem, mint egy nőre. Ilyesformán énekelhetné, hogy: "Egy kis patak mindig rohant, s egyre csak énekelt. Egy sziklafal útjába állt, s a dalnak így vége lett. Én is így lettem néma víztükör, Mikor tőlem elmentél."
2009.október
Gulácsi, Megyeri, Kovácsik, Debreceni, (KTE-vel bajnok), Korcsmár, Szekeres, Szabó, Zámbó, Présinger, Ádám, Dudás, Tóth, Takács, Koman, Simon Á., Varga, Kiss, Németh, Simon A., Gosztonyi, Balajti, FutácsKordokumentum 4. Március 7. A Kordokumentum lap alján, a mini galériában feltűnt egy újabb kép. (Kattints rá, akkor nagyobb lesz.) A fotó nem készült régen - egészen pontosan: tegnap -, tehát ezúttal nem a fotó, hanem az az úr, bizonyos Zsákai Vilmos maga a régi korok tanúja, aki azt a bizonyos csapatzászlót tartja. Sajnos a zászló a csillogás miatt nehezen kivehető, aki kitalálja, hogy mely klubé, és a választ be is küldi, az meghívhatja a holnap szerkesztőjét egy pacalra.
Tehát a fotó Mezőnyberényben készült, tegnap, az egyik vendéglátóipari egységben, amelynek a vezetője egy bizonyos, sokunk számára kedves klub színeiben szolgálta a labdarúgást, 1971-ig, ha jól emlékszem. (Gemini, aki készítette, elmondta még, hogy Zsákai úr tudatos, büszke szurkoló, és abban a kocsmában bármely kecskeméti részesülhet azonnali élménybeszámolóban, és a vendégnek cserébe a csapat eredményeiről sem kell referálnia, az egység vezetője ugyanis képben van!)
Kordokumentum 3. 2009. Február mittudoményhányadika, de csak néhány hónappal a sötét évforduló előtt
Egy rendkívül jó - békéscsabai születésű, azaz Békés megyei - barátom nyilatkozta a következőt az általa és az interjúvoló fél által egyenlő mennyiségben fogyasztott tudatmódosítószerek hatása alatt, miközben nem is ez volt (!) a téma:
"Hát akkor most húsz év után én kérek bocsánatot tőled a Németh Lajos Szeged-Vasas osztályozó mérkőzésen nyújtott teljesítménye, illetve döntése miatt."
Mit tehettem volna? Megbocsátottam a megbocsáthatatlant.
Kordokumentum 2. 2009. január 30:
Petőfi Népe, 1989 májusának második hétfőjeAz első tizenegyesrúgásokkal elért győzelemKecskeméti SC-Debreceni MVSC 1-1 (1-1) 11-esekkel 4:3 a KSC javára.
Kecskemét, 1500 néző. V: Németh (Vankó, Komáromi)
KSC: Erdei – Safranyik, Somogyi, Bukó, Málik, Kiss P., Hofmeister, Durucskó, Rácz, Hájer, Tóth Cs. Edző: Losonczy László.
DMVSC: Horváth – Dan, Tőkés, Nagy, Csiszár, Moldván, Plókai, Rostás, Adorján, Márton, Balogh. Edző: Temesvári Miklós.
Csere: Hájer helyett Török a 62. percben, Dan helyett Tóth a 63. percben, Erdei helyett Nagy ZS. A 89. percben.
Gólszerzők: Tóth Cs. a 6., illetve Márton a 28. percben
Sárgalap: Rostás a 20. percben.
Szögletarány: 2:2 (2:2)
Kitűntek: Durucskó, Hofmeister illetve Moldván.
Rangos ellenféllel nézett farkasszemet a kecskeméti gárda. A megannyi volt élvonalbeli labdarúgót fölvonultató debreceni munkás-vasutas csapat már biztosra veszi a feljutását az NB I-be, míg a KSC jó hajrával akár a legjobb tíz közé is kerülhet, ellenkező esetben viszont akár a bentmaradása is veszélyben foroghat. Az első pillanatokban úgy tűnt, hogy ez utóbbi aligha fordulhat elő, olyan lendülettel kezdtek a kék-fehérek. A hatodik percben máris a vendégek hálójában táncolt a labda. Hofmeister remek átadását Tóth Csaba szelídítette meg a debreceni térfél közepén, úgy tűnt, kissé hosszan szökteti magát, de még megelőzte a kapujából kifutó Horváthot és a bal alsó sarokba perdített. 1-0. Élvezetes, jóiramú maradt a mérkőzés. A 22. percben Plókai nagy lövése alig kerülte el Erdei kapuját, majd hat perccel később szerencsés körülmények közt egyenlített a DMVSC. Egy baloldali beadásra Erdei rosszul mozdult ki a kapujából, Márton megelőzte a portást és a bal alsó sarokba továbbított. 1-1. Az egyenlítést követően láthatóan rendezte sorait a Temesvári-legénység, egyre többet birtokolták a labdát a vendégek. A 33. percben azonban a hazaiak érhettek volna el gólt. Jobb oldali szabadrúgást követően Tóth fejelte a labdát Kiss Péter elé, aki elől az utolsó pillanatban szabadított föl Nagy. A 39. percben Rácz két csel után óriási lövést eresztett meg vagy harminc méterről, ám a labda ha centiméterekkel is, de elkerülte a bal fölső sarkot. A válasz nem késett sokáig: a lefújás előtt Rostás bombaszabadrúgása foglalkoztatta Erdeit.
A fordulás után elállt az eső, esett viszont a játék színvonala. Szinte nem történt említésre méltó esemény apályán. Leszámítva persze a 49. percben a mérkőzés legnagyobb helyzetét, amelyet Márton hagyott ki. Erdei ismét rosszul mozdult ki egy beadásra, ám az üresen tátongó kapu fölé fejelt a debreceni gólgyáros. Mivel nem változott az eredmény, következtek a tizenegyesrúgások. A kecskemétiek közül Durucskó, Somogyi, Kiss és Bukó belőtte, Török elhibázta. A vendégeknél Rostás, Moldván és Nagy jól, Máron és Plókai viszont rosszul célzott, így a KSC nyert 4:3-ra.
Rajtmár István
Keleti csoport:
1. DMVSC
2. Szeged
3. Szarvas
4. Metripond
5. Debr. Kinizsi
6. Debreceni USE
7. Eger
8. Kazincbarcika
9. Szolnok
10. DVTK
11. Nyíregyháza
12. Kecskemét
13. Baja
14. Ózd
15. Hatvan
16. Jászberény
NB III:
Idegenben nyert a KTESzentes – Kecskeméti TE 1-3 (1-0)
Szentes, 300 néző, vezette: Hanyecz.
KTE: Varga – Forgó, Gál, Torbavecz, Pataki, Újfalusi, Nagy L., Meszlényi, Horváth, Óvári, Fütyü (Virágh). Edző: Sz. Tóth Antal.
44. perc: Szöglet után Határ a hálóba fejelte a labdát.
47. perc: Mintaszerű kecskeméti támadás végén Horváth közelről a jobb sarokba lőtt. 1-1.
56. perc: Torbavecz három védőt is kicselezett, majd a kapust is elfektette, és úgy lőtt a hálóba. 2-1.
73. perc: 11-eshez jutott a KTE és ezt Horváth értékesítette. 3-1.
A mérkőzés előtt kiadós zápor zúdult a pályára és a csúszós füvön a KTE sokkal jobban feltalálta magát.
Kitűnt: Meszlényi, Horváth, Óvári, illetve Kecskés, Határ.
1. Szegedi Dózsa
2. Gyula
3. Pénzüógyőr
4. Miske
5. Honvéd Osztyapenko
6. Csongrád
7. Szentes
8. Mezőhegyes
9. Kiskőrös
10. Orosháza
11. KTE
12. Mezőkovácsháza
13. Békés
14. Soltvadkert
15. Szegedi VSE
16. Honvéd Kun Béla SE
Ugyanezen az oldalonAnglia: letartóztatáshullám
A szigetországban nem csillapodtak le a labdarúgó-szurkolók: újabb verekedésekről, félbeszakított mérkőzésről letartóztatásokról érkeztek jelentések a futballl őshazájából. A rendőrség vasárnapi adatai szerit ugyanis összesen mintegy 200 magáról megfeledkezett rendbontót vettek őrizetbe a hatóságok.
A londoni másodosztályú mérkőzésen kitört verekedés részleteit már ismertette az MTI, amikor a birminghami futballrajongók és a Crystal Palace szurkolói verekedtek. A birminghamiek hazafelé menet sem változtattak viselkedésükön, így útközben további 43 személt vettek őrizetbe a rendőrök.
A másik nagyobb összecsapás színhelye a nyugat-angilai Weston-upon-Mare volt: A Bristolból érkezett Sheffield United színeibe öltözött huligánok a kirakatüvegeken álltak bosszút csapatuk 2:0 arányú vereségéért. Néhány órával korábban a bristoli stadionban is félbe kellett szakítani a mérkőzést a verekedések miatt.
Az említett incidenseken kívül hasonló összetűzések voltak Cheshire-ben (44 letartóztatott), Portsmouthban (57) és Southamptonban (11). Ismert, hogy az elmúlt hetekben szóba került az angol csapatok visszatérése az európai kupaporondra. A szombaton történtek tudatában ez nagyon rossz ötlet.
Kordokumentum 1. A magyar válogatott KecskemétenA fogadás eldőlt. Aki már elkezdte olvasni a könyvet, az tudja, hogy miről van szó, de aki nincs „képben”, annak is ajánlom a régi tudósításokat, mert bizton megnyalja a tíz ujját az összeállítások láttán! Utazzunk vissza az időben! 78-as magyar A válogatott, 78-as KSC, 78-as KTE.Alul fotók is, sajnos csak ilyen kis méretben sikerült feltenni. Azért a képen Fazekas, Gujdár, Pintér, Kocsis István, a másik oldalról Vági, Bozóky és Sörös felismerhető. A három fotó a mérkőzés játékvezetőjétől, Nyári úrtól jutott el hozzánk, Kerpics Feri közvetítésével. Ha kattintással mégis sikerül nagyobb méretben szemlélni, ajánlom mindenkinek a középső képen, a háttérben, dugig tömött lelátók, ott aztán tényleg egy tűt se!A Petőfi népe, 1978. április 6-i számából, tehát a mérkőzést április 5-én játszották. Szkennelni nem tudok, úgyhogy begépelni volt muszáj. Lássuk:
„Nyolc gólt lőtt a válogatott
Magyar A válogatott – Kecskeméti SC 8-1 (5-0)
Kecskemét, 12000 néző. Vezette: Nyári (Kávai, Karácsonyi)
A válogatott: Gujdár, (Kovács L.), - Török, Kocsis, Kereki, Tóth J., - Nyilasi, (Halász), Pintér, Zombori, - Fazekas, Törőcsik, Váradi.
KSC: Bozóky, (Frák), - Rózsa, Elekes I., Beles, Sztrovecz, Linka., (Puskás), Bedzsula, Vági, - Oskolás, Sörös, Prikidánovits.
Elfogódottan kezdett a kecskeméti csapat, s a 3. percben már gólt ért el a válogatott. Zombori elcsípte Rózsa átadását, s kiugorva a hálóba lőtt. 1-0. A 10. percben Törőcsik beadását Nyilasi felugorva a hálóba fejelte. 2-0. A 24. percben Törőcsik futott el. Beadását Nyilasi hátrasarkallta és Pintér a hálóba bombázta. 3-0. A 36. percben Prikidánovits szabadrúgását a felső sarokból nyomta ki Gujdár. A 40. percben Török beadását Kereki 5 lépésről, elvetődve fejelte. Bozóky fogta a labdát, aztán a kapuba ejtette. 4-0. A 42. percben Zombori ívelt be és Váradi fejelte a kapuba a labdát. 5-0.
A szünet után – meglepetésre – a KSC lett a támadó fél. A kecskemétiek most bátran kezdeményeztek, s olykor bizony védekezésre kényszerült a válogatott. Az 57. percben Pintér miatt 8 m-ről közvetett szabadrúgáshoz jutott a KSC: Vági lövése a sorfalon felpattant, és Prikidánovits kapásból a jobb alsó sarokba lőtt. 5-1. A 72. percben Halász, a 76. és 78. percben Halász és Fazekas volt a gólszerző. A válogatottat nagy szeretettel fogadták Kecskeméten, s a csapat pedig látványos játékkal köszönte meg a fogadtatást. A kecskemétiek a második félidőben jól is játszottak.”
Nem győzöm elégszer kihangsúlyozni, hogy ez a válogatott a 78-as, tizenhat csapatos vébén úgy lett utolsó a csoportjában, hogy ellenfelei a házigazda Argentína, illetve Olaszország és Franciaország voltak! A selejtezőcsoportoban a Szovjetuniót és Görögországot utasította maga mögé, az interkontinentális selejtezőn pedig Bolíviát verte itt is, ott is, 5-0 illetve 3-2-re.
A KSC mellett szólva meg kell említeni, hogy ugyanabban a lapszámban, tehát az 1978. április hatodikaiban rögtön a válogatott meccs alatt egy újabb tudósítás, a meccset nyilván a válogatottal való derbit megelőző nap játszhatták:„Zuhogó esőben nehéz győzelem
Kecskeméti SC – Dunaújvárosi Építők 1-0 (1-0)
Kecskemét, 1200 néző, vezette:.Koszó.
KSC: Bozóky – Rózsa, Elekes I., Beles, Sztrovecz, Hájer, (Puskás), Bedzsula, Vági, Oskolás, Sörös, Prikidánovits.
… A KSC nagy fölényben volt, de igazi gólhelyzet alig adódott. A 41. percben Prikidánovits vitte fel a labdát, remekül ugratta ki Söröst, aki már csak a kapussal állt szemben, de Papp kiindulva jól zárta a kaput. A lövés így kipattant róla, s éppen a befutó Prikidánovits lábára, aki 10 méterről a jobb sarokba emelte. 1-0.”
Alatta a következő tudósítás:Súlyos sérülés az első percben
Gyöngyösi Spartacus – Kecskeméti TE 2-0 (1-0)
Gyöngyös, 1800 néz. Vezette. Pál T.
KTE: Kerpits, - Görbe, Virágh, Nagyhegyesi, Szabó, Csordás, Magyar I., Porhanda, Némedi, (Magyar II), Bohács, Horváth."
Petőfi népe, 1978. április 7. Visszatekintés:Látványos játék a Széktói Stadionban
„Nagy szeretettel várták, és fogadták a kecskeméti labdarúgó-szurkolók szerdán a magyar A válogatott csapat tagjait. Az időjárásról, sajnos, nem lehetett ugyanezt elmondani, bár az eső végül mégsem esett, s a „lógó” felhők alig riasztottak el valakit. Már háromnegyed órával a kezdés előtt több ezres csoport várta a pályára lépő csapatokat, ám egyelőre akkor még csak a KSC-játékosok melegítettek nagy buzgalommal. A válogatottakat hozó autóbusz kissé késett, s Nyilasiék csak a kitűzött kezdés előtt húsz perccel tűntek fel a játékos-kijárónál. A bemelegítésük sem ment minden nehézség nélkül, mert pillanatok alatt gyerekek százai vették körül őket. Ki aláírást kért, ki csak éppen megérinteni akarta, vagy csak közelről látni a népszerű labdarúgókat. A játékosok pedig – bár nyilván zavarta őket a szeretet ilyen megnyilvánulása – nem zavartatták magukat. A rövid vágták közt még autogramot is kapott, akinek szerencséje volt. Végül csak nagy nehezen sikerült a rendezőknek kiüríteniök a pályát, s elkezdődhetett a mérkőzés.
Látványos bemutató… és gólok
A magyar A válogatott nemcsak a teljes, a legjobbnak mondott felállításban, hanem teljes erőbedobással kezdett. Gyorsan, többnyire egyből adták tovább a labdát, s azonnal szembetűnő volt a két csapat közti technikai és fizikai különbség. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ebben a kezdeti időszakban a KSC fiatal, rutintalan játékosai túlságosan is tisztelték a nagynevű ellenfeleket. A gyors vezető gól és a 10. percben hálóba került Nyilasi fejesgól után kezdtek csak magukra találni a kecskemétiek. Prikidánovitsnak mindjárt nagy helyzete is adódott, de annyira megijedt a lehetőségtől, hogy nem tudta elgurítani a labdát a kifotó Gujdár mellett. Látványos megoldások, villámgyors megugrások és szép gólok jellemezték ezt az első félidőt. Különösen a harmadik aratott nagy tapsot, amikor Nyilasi a rárohanó védők gyűrűjében sarkallta vissza a labdát Pintérhez, aki aztán a 16.osrül a hálóba bombázta.
A KSC sem vallott szégyent
A második játékrészben a válogatott – talán csak tudat alatt – lazított egy kicsit. A KSC-játékosok pedig talán éppen ebben az időszakban döbbentek rá, hogy lehet itt bátran játszani is. Húsz percen keresztül ugyanis jóval többet volt kecskeméti lábon a labda, s hamarosan sikerült bevenni is a válogatott kapuját. Vági szabadrúgása – amit a kaputól 8 méterre Pintér „szövege” miatt ítélt meg Nyári játékvezető - a sorfalról magasra pattant. A lehulló labdát Prikidánovits kapásból a jobb alsó sarokba vágta. A kecskeméti szurkolók ezt a második félidőt nyilván jobban élvezték, mint az elsőt, mert bár nem volt olyan látványos, bemutató jellegű, mint az elején, de látszott, hogy a nagyok sem játszadozhatnak, s a kecskemétiek pedig „mernek” játszani. Az utolsó öt percig úgy látszott, hogy ennek a félidőnek szoros lesz az eredménye. A végén aztán Halász és Fazekas pillanatok alatt kihasználták a védők egy-egy figyelmetlenségét. A 12 ezernyi néző így is elégedetten távozott. Nagyjából azt látták, amit vártak. Azt, hogy Gujdár biztos kezű kapus, amit még az első félidőben bizonyított be, amikor Prikidánovits szabadrúgását nyomta ki a felső sarokból. Hogy Pinté valóban annyit fut, S Törőcsik és a többiek is olyan jól cseleznek, futnak „élőben” is, amint azt a tv képernyőjén látják. A kecskeméti csapat pedig a nyolc gól ellenére sem kapott szégyent… sőt! A második félidőben egészen jól játszottak, s főleg nagyon tisztán és sportszerűen. Ezt mondta egyébként az MLSZ képviseletében megjelent Keszthelyi Mihály a páholyban, s ugyanezt hangoztatta Kovács Ferenc edző is a mérkőzés után.
Köszönjük a kecskemétieknek…
A válogatott csapat edzője, Kovács Ferenc a találkozó lefújása után ezt monda: - Nem
Képgaléria
Szólj hozzá
putto [ 2008-12-15 10:11 ]
12000 néző nem semmi !
De ki az a Prikidánovits :-)
Hírek
Vasas - KTE 2-4 (0-3)
Magabiztos győzelem. Újra kupadöntőben a KTE. Debrecen - KTE 1-1
Az egyenlítő gólunkig is csak a leginkább elfogultak izgultak egy picit - vagyis egy picit mi is izgultunk -, ám amikor Savic tanári labdáját követően Tököli eldöntötte a továbbjutást, végképp megnyugodtunk.
A "Mit ér a kupadöntő, ha Liga?" kérdés felvetésekor jusson eszünkbe például a pár héttel ezelőtti Liverpool-Cardiff City csodálatos League Cup final, és örüljünk, hogy az idén újra kupadöntőben szurkolhatunk, ráadásul itthon.
(S hogy ennek például mi a folyománya? Hát például az, hogy a kényelmes megoldás miatt nálunk például immáron a család összes nőtagja bejelentette részvételi szándékát.) KTE - Haladás 2-2
Rendkívül indiszponált játékvezetés mellett a gyenge színvonalú, mégis küzdelmes mérkőzés a gólváltásoknak köszönhetően voltaképpen elszórakoztatta a publikumot. Az eredmény igazságos. 1-0, (Lencse) 1-1, 1-2, 2-2 (Tököli). KTE - Debrecen 4-0
Az ember ímmel-ámmal, félszívvel, logisztikázza ki, hogy a sípszóra kiérjen, - mert ez csak Ligakupa, és bár elődöntő, de akkor is csak odavágó a Debrecen ellen -, aztán úgy tér haza, hogy fél lábbal már a következő kupadöntőben van a csapat, és bár csak Ligakupa, tehát pacal helyett csak paprikás krumpli, de a paprikás krumpli is jó, ha éhes az ember. Csak most már aztán főzzük is meg. Honvéd - KTE 1-4
Egyszerű játék ez. Hátul nem kell gólt kapni, elöl néhány helyzetet be kell rúgni. Csattanós válasz ez a károgóknak - vagyis nekem is. Carry on! KTE - Pécs 1-2
A 22. másodpercben már vezettünk, 10 perc 43 másodperc után már ők vezettek. Ezután nyolcvan percen át erőlködtünk, elképzelés, átütőerő nélkül. Igazságos az eredmény. Debrecen - KTE 2-1
Óvatosan kezdtünk, aztán egyre bátrabbá váltunk. Én tévében nézve úgy éreztem, az egyik pontra rászolgáltunk volna. KTE - MTK 1-0
Ligakupa: KTE - MTK 1-0. Összesítésben 3-2. Akik becsülettel végigfagyoskodták a mérkőzést, azok jutalma egy Litsingi-gól volt a 79. perc táján. Továbbjutásunk csak addig a néhány másodpercig forgott veszélyben, amikor az első félidőben egy vendégfejes után a labda gondolkodott, hogy a jobb alsó sarkunkba pattanjon vagy mellé. KTE - Diósgyőr 1-0
A 6. másodpercben megítélt büntetőből szerzett góllal értékes három pontot szereztünk egy alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzésen. Debrecen - KTE 1-1 (0-1)
Becsülettel harcoltak a fiúk, sokáig csak egy gólra voltunk a továbbjutástól, a párharc tehát végig kiélezett volt, ezt elsősorban a Debrecenbe ellátott szurkolóink meg is érdemelték. Tehát mégiscsak az odavágó második félidejében látott brigád a mi csapatunk. KTE - DEbrecen 1-2 (0-2)
Kínkeserv a köbön. Néző korábban kibolondítva, tragikomikus gesztus, homályos jövő, the rest is silence. KTE - DEbrecen 1-2 (0-2)
Kínkeserv a köbön. Néző korábban kibolondítva, tragikomikus gesztus, a jövő homály. Kaposvár - KTE 2-1
Vert sereg kapott ki Kapos büszke várában. KTE - Paks 0-1
Mumusunk lett a Paks. Megérdemelten szenvedtünk vereséget egy sokáig 0-0-ásnak kinéző mérkőzésen az idei év leggyengébb játékával. A teljes csapat betlije ellenére Németh Gábort mégis muszáj kiemelni: nélküle már az első félidőben komoly hátránnyal fordultunk volna. Angol szakértőnk véleménye: This game was difficult to lose but we succeeded. (Ezt a meccset nehéz volt elveszíteni, de nekünk sikerült.) Ligakpua: KTE - Szolnok 0-0
A Ligakupa jelenlegi fázisában már mindkét brigádnak mindegy volt. Olyan is volt. De a szurkoló nem teheti meg, hogy nem megy ki. (Még ha szét is fagy.) KTE-Siófok 3-2 (1-2)
Nehéz, de megérdemelt győzelem. Újpest - KTE 3-1
First half was disappointing, but we dominated after the equaliser and deserved another goal. That said, there was more than one penalty that could have been given to Ujpest, so ultimately, we deserved a point from this game and were unlucky to come away with nothing. My MotM: Maynard for his work in both attack and defence. Good effort boys! Hajra KTE! (Matt Bruce)
Hajtott a csapat, eldőlhetett volna így is, úgy is. Sajnos úgy dőlt el. KTE - Pápa 3-0
Helyenként parádés játékkal, megérdemelten győzött a KTE, s a tabellán eddig nem látott magasságba emelkedett. Sivic és Savic újfent bizonyította, hogy erről a sportágról ők tudják a legtöbbet Magyarországon. De a meccs embere ismét Bori Gábor volt. Videoton - KTE 0-2 (0-0)
Fegyelmezett, jól szervezett játékkal bravúros, megérdemelt győzelem a bajnok otthonában. Radanovic csúsztatott, Savic bombázott. Rába ETO - KTE 4-0
Nagyon kikaptunk. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy jobb a Rába ETO vendégeként szarrá veretődni, mint Szentesen küszködni a második ligába való feljutásért.
Ja, és a Ribánszki nem kapus. Aranyos fickó, imádom, bármikor beszélgetek vele, főzök rá, de nem kapus. KTE - Ferencváros 1-0
A vendégcsapat jól megszervezte a védekezését. Ennek ellenére többgólos hazai győzelem is születhetett volna, mivel azonban a helyzetek kimaradtak, a végén örülhettünk a győzelemnek a minden mindegy alapon kitámadó fővárosiak ellen. ZTE - KTE 1-1
Döntetlen a sereghajtó vendégeként. Vezettünk is, aztán a végén tíz emberrel támadtunk. A netes tudósításokból ítélve. KTE - Vasas 1-1
Nagy nehézségek árán sikerült feltörni a Vasas védelmét. Ha a helyzeteket berúgjuk, simán megvan a meccs. Aztán a némi bíróig segédlettel megtámogatott Vasas úgy fölbuzdult, hogy a végén az iksznek is örülhettünk. Az az érzésem, hogy szerdán veszítettük el ezt a két pontot, amikor tíz emberrel mindent elkövettünk a győzelemért. Haladás - KTE 2-2
Így a távolból, látatlanban bravúrosnak tűnő pontszerzés, értékesnek tűnő pont. Haladás - KTE 2-2
Így a távolból, látatlanban bravúrosnak tűnő pontszerzés, értékesnek tűnő pont. KTE - Honvéd 3-1 (1-1)
Közönszégszórakoztató, izgalmas mérkőzésen megérdemelt győzelem. Pécs - KTE 2-2
Nem láttam a mérkőzést, csak a vitibeten követtem a számokat, (elég fárasztó volt), tehát elfogulatlanság nélkül jelenthetem ki: két pontot Pécsen hagytunk. KTE - Debrecen 0-1
A vendéggyőzelem igazságtalannak tűnhet, de nem érdemtelen. Ma este:
KTE - Debrecen. Diósgyőr - KTE 1-2
Nyertünk, az a lényeg, a többire fátylat. KTE - Kaposvár 4-0 (3-0)
Siófokon tudtam követni, neten, egy étteremben, de büszkén KTE póló/sálban. Hogy egy kedves ismerőst idézzek: állva haltunk meg. Paks - KTE 3-2
A tribünön 3-1 után aggodalom által vezérelve már azon malmoztunk, hogy ez milyen siralmas, hogy a védelem átjáróház, meg hogy a támadójáték esetleges, ehhez képest meg simán döntetlen is lehetett volna. Kecskeméti TE - Aktobe 1-1
Dühömben fogalmazott fogadalmamat megszegve, gyermekeimet nyaralásban cserbenhagyva mégiscsak hazajöttem a mérkőzésre. Nálunk jobb csapat ellen csíptünk meg egy értéktelen döntetlent. (Hogy Dosso mit keres a kezdőben: rejtély. Mondjuk nálam az Ebala is a "köszönjük, Emese kategória.) A kupafőpróbán Kecskeméti TE – Videoton 0-1 (0-0)
Az első félidőben a vendégeknek állt a zászló, nyomasztó volt a vendégfölény, úgy a 60. perc után inkább nekünk, 10 emberrel szemben már helyzeteink is voltak, őket kihagytuk, aztán egy szép egyéni villanás döntötte el a meccset. (A tűzijátékot eme malőrből kifolyólag nem vártuk meg.) Semmi gond, a májusit kellett megnyerni.
KTE - Gloria Bistrica 1-1 (1-0)
