Október 12. Futballszülő kosáredzésen - tévedésből, avagy két szék között: a padlónYou cant always get what you want1. Ez már itt a Simpson család?
Home lies where the heart is. But where the f lies the heart?
A sportcsarnok kapujában fölrémlett a klasszikus Simpson epizód. Ketten ülnek a kihalt templomban, a pap valahogy így kezdi a misét, hogy: Krisztusban kedves testvéreim, örülök, hogy annak ellenére összegyűltünk ennyien, hogy ma van a nagy meccs. Erre a kettőből az egyik fölüvölt: Oh, my God, the game! (Úristen, a meccs!) és a haját tépve rohan ki cikkcakkba na templomból. Szóval lépünk be lelkes kislányommal a Kosáredzés 1 éves kortól 16-ig című rendezvényre, amikor a bejáratnál egy ismerős rámköszön: A Ligakupa meccsre jössz? És akkor kis túlzással: Oh, my God, the game! A kmf tudósítója fogta a fejét. Kislánya közben Ivkovicsmester lebilincselően kedves intvitálására már öltözött is be, szaladt is be a pályára melegíteni, és már dobott is két (két!) kosarat úgy, hogy a nagycsapat játékosától, a 212 centi magas Benczétől kapta a labdát. Gyors improvizácók, kislányommal való egyeztetés után első félidőt végignézhetem - átrohantunk a KTE meccsére.
2. Meghoztuk a gólt a vendégeknek
Szabadrúgásra értem föl, pont megálltam, amikor mintegy 26 méterről, balról bedurrantotta a paksi faszi a jobb felső sarokba. Aztán néztem, néztem én a játékot, tudom, hogy legalább egy, de inkább két 11-est kértünk számon a bírón azalatt az öt perc alatt, de lelki szemeim előtt azt láttam hogy a Bencze a kislányom kezébe adja a labdát, ő meg bedobja, és akkor megértettem, hiába rögtönöztem, hiába vagyok én ide átengedve, ez így nem megy.
3. Vissza a csarnokba
Rendkívül kellemes hangulatú, valóban családias játék. A kislányom a sorversenyben abban a csapatban, amelyet a kosárcsapat irányítója, Witmann irányít. Le a kalappal, óriási kezdeményezés. A mester, a szerb sportszellem két alföldi helytartója közül az egyik kedélyes, mégis igazi edző.
4. Vissza a stadionba
A második félidőben aztán még tíz percre vissza a Széktóiba: érdemes volt. A hat perc játék alatt, amit láttam, Mohl durrantott teljesen váratlanul, 25-30 méterről, balról a paksi kapu jobb felső sarkába. 2-1. Vissza a sportcsarnokba, edzésnek vége, vissza a stadionba, meccsnek vége, hát, ez már egy ilyen nap, egy ilyen hét, egy ilyen hónap. Csak nem ilyen év is?
Sok morális tanulságot, szimbolikus jelentést lehetne levonni mindebből, de inkább érjük be a negyven forintos kérdéssel: Most akkor két sporteseményt is láttunk egy helyett, vagy kettő helyett egyet sem?
Október 8.
Futballszülő szerepben női kosármeccsen1. Korai kezdés
Nem tévedés: szombat reggel fél nyolckor gyülekeznek az álmos, gondok által terhelt szülők, és annál lelkesebb gyerekeik a Kenguru kupa első fordulójára az általános iskola tornaterme előtt.
2. Az első összecsapás
Ez mindjárt mi vagyunk, nagy meglepetésünkre kislányunk csapata kisfiúkkal csap össze. A szemmel láthatóan egy-két évvel fiatalabb, ha jól láttam, nagykőrösi kisfiúk olyan másfél percig tudják tartani az értékesnek tűnő 0-0-t, utána beindul a henger. (A fölény oka érthető: ebben a korban ugyebár egy év is rengeteget számít.) A vége 97-tizenvalahány. Kislányom epizódszerepeket kap, szubjektív szemlélőként úgy érzem, elfogadhatóan teljesít. Én azon gondolkodom, nem pszichológiai hiba-e ekkora verésnek kitenni a kissrácokat, ám megnyugszom, látván, hogy például a nyolcas is milyen derekasan küzd. (A büntetőket meg simán bevágja.)
3. A szünetben velős kenyér, és vizuális dopping
Az első meccsnek 9 után van vége, kiderül, hogy a következő csak 11-kor kezdődik. Uccu haza, reggelizni, na, most jön kapóra az előző nap megfőzött velőscsont. Közben a krumplit is odakészítjük, az öcsém által főzött birkapörköltet felengedjük. (A velős pirítós tartalmas reggelinek tűnik, de nem félünk: a birkapörkölt puszta látványa elég ahhoz, hogy az ember akár üres tankkal is elmenjen még Szegedig.)
4. Második mérkőzésünk
Két nagyjából egykorú lánycsapat szerintem színvonalas összecsapása, simán nyerünk.
5. Kinek jár a kalapemelés? Ki érdemli meg legjobban az ebédet?
Hát a játékvezető. Kérem szépen, nyolctól félegyig végigfújt négy meccset. (Imponáló nagyvonalúsággal hunyva szemet a lábbal való érintésektől, néha jó érzékkel ítélve büntetőt vagy lépéshibát.) Négy és fél óra folyamatosan még vodkázásból is sok.
Annyira elhúzódott a dolog, hogy a délutáni Hetényegyháza-Tiszaug meccset kénytelenek vagyunk törölni a programból, pedig ott a szövetségi ellenőrt ellenőriztük volna.
(Tavaly)Június 18. Géza bá hazaviszi a Stanley-kupát Illusztrációhoz klikk ide.
Részlet a Nemzeti Sport június 14-i számából, a Trónfosztás Detroitban című cikkből, miután a Pittsburgh a döntő hetedik meccsén győzött, és megnyerte a Stanley-kupát.
A hagyományoknak megfelelően a bajnokcsapat játékosai, edzői, vezető és további kiemelt tisztségviselői egy-egy napot eltölthetnek a Stanley-kupával. Lemieux aki a legenda szerint majdnem két étvizeddel ezelőtt még úszómedencéjének fenekére is leeresztette a hatalmas ezüstserleget most ismét elgondolkozhat, mit tegyen vele.
Hát ez így, ahogy van, gyönyörű, humánus, nagyszerű, demokratikus és szép. Bevallom, napokig röhögtem ezen, pozitív értelemben, tehát nem kiröhögtem a témát, hanem olyan "és mégis szép az élet" alapállású röhögés miatt hánykolódtam többször is.
Aztán próbáltam magamban kibontani, továbbgondolni, a dolog potenciális kacskaringóit feltérképezni. Vajon milyen sorrendben viszik haza? Felteszem, hogy ha amennyiben nem mondjuk ábécében csinálják, akkor először nyilván a játékosok viszik haza. Gondolom, az elsők közt lehet a csapatkapitány, a döntő MVP-je, (Lívia és Gabi kedvéért: MVP=Most Valuable Player, azaz legértékesebb játékos.), aztán nyilván a kapus, aztán aki a legtöbb gólt szerezte, satöbbi.
Tovább rendkívül igazságosnak érzem azt is, hogy nem csak a játékosok, hanem a vezetőség is hazaviheti, itt viszont borzasztóan érdekelne, hogy a további kiemelt tisztségviselő vajon kiket takar, én személy szerint nagyon remélem, és bízom benne, hogy abban belefér mondjuk a szertáros is.
Aztán azt meg mondanom sem kell, az mennyire érdekelne, hogy végülis ki mit csinál vele. Nyilván van, aki hallgat, és lesz, aki csak nézi őt, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy Stanley-t.
Tehát a skála az otthon, négyszemközt a kupával való bezárkózástól egészen a kicsiny falumban történő véres kardként körbehordozásig terjed.
Képzeljük el mondjuk a Tiszajenőről Pittsburgh-be szakadt szertárost, Géza bácsit, amikor közeleg a nagy nap, amikor utolsóként ő viheti egy napra haza a kupát.
No, asszony, well, idefigyelj, csütörtökre szépen bevásárolsz, pontyot, harcsát, most hagyjuk azokat a tengeri szarokat, az se érdekes, hogy a folyami hal drágább, csütörtökön abból legyen vegyes halászlé, mert ünnep van, szelebrésön, mert, - és most kapaszkodj meg, hitvesem, életem társa -, csütörtökön hozom haza a kupát.
(rövid szünet)
Drágám, sírhatsz egy kicsit még, na jól van, most már ennyi elég. Szóval igazi vegyes halászlé legyen, és azt a Stanley kupából fogjuk elfogyasztani. A halat előző nap pucold fel, az alapot főzd meg, hogy csütörtökön ne a konyhában való tökölődéssel teljenek a pénzben kifejezhetetlen értékű órák.
Namármost látogatót természetesen nem fogadunk, annak az idióta sógoromat már most hívd föl, és mondd meg neki, hogy ha csütörtökön nagy ívben kerülje el szerény hajlékunkat, mert ha ide mer állítani az a léhűtő, úgy kivágom, hogy a lába se éri a földet. Vonatkozik ez a barátnőidre, de unokaöccsökre, unokahúgokra is, egyáltalán: az egész pereputtyra, enyim, tiéd, egykutya.
A telefont természetesen kikapcsoljuk, még a rögzítőt is húzd ki a konnektortól, senki ne rabolja nekem üres fecsegéssel az időt.
Ebéd után a szokásos délutáni sziesztát természetesen megtartjuk, a kupa ezen időszakban ott hever majd köztünk, a hitvesi ágyon, amennyiben aludni nem tudunk az izgalomtól, a változatosság kedvéért majd nézegetjük és simogatjuk. A délutáni szieszta... Várj csak. Csütörtökön kivételesen én mosogatok. Szóval, a délutáni szieszta után előveszed a fényképezőgépet Ja, igen. Már most azonnal szaladj le a Wellington street-i Ofotértba, a franc emlékszik, hogy hívják azt a jenkik, és vegyél a telefonba aksit, filmet, töltőt, sőt, kölcsönözz ki még egy fényképezőgépet, tudod, mit? Kettőt. Az ördög nem alszik. Szóval a délutáni szieszta után előveszed a fényképezőgépet, és mintegy két órát fotózással töltünk, én és a kupa a lakás minden helyiségében, minden helyiségnek minden zugában, naná, hogy a vécén ülve is csinálsz rólam egy fotót, én ott ülök a budin, a kezemben sportújság, előttem meg a kupa.
Aztán természetesen rólad is készítek több fotót a kupával. Hármasba se ártana, csakhogy ahhoz át kellene hívni valakit, azzal viszont kötelességből illene elbeszélgetni, én viszont nem akarom üres fecsegésre pazarolni a drága időt.
Estefelé, vacsora után pezsgőt bontunk, mondanom sem kell, a kupából fogjuk kortyolgatni. E célra hozok haza egy kézidarut, vagy targoncát, mert rohadt nagy darab ám az és dög nehéz, de legyen is nagy meg dög nehéz, az Istenit neki, ha már ennyit kellett kínlódni érte.
Este viszont elugrok vele a Kispipába. John Steiger-rel már le van szervezve, meg van beszélve, a limuzinnal jön, méltó körülmények közt szállít a Kispipába engem meg a kupát. Hogyhogy miből? Hogy drága a limuzin? Drágám, mit képzelsz. A jó öreg John Steiger nemhogy pénzt nem kér a szállításért, amikor a telefonban röviden előadtam kérésemet, tervemet, percekig szóhoz sem bírt jutni a kilátások miatti meghatottságtól.
A sörözőben persze a törzsasztallal is megiszunk ezt azt, szintén a kupából, persze. De csak módjával italozgatunk, hiszen ezúttal vigyázni kell magamra. Steve Hoganforth kiadja nekünk, kettőnknek a különtermet, oda fognak járulni az ivócimborák. Bevallom őszintén, én arra gondoltam, hogy talán úgy kellene csinálni, ahogy egyszer valaha, régen Szegeden, az Anna kút melletti Birka csárdában tettünk, amikor megszereztük a harmadik helyet az egyetemi bajnokságban. A harmadik helyért is járt egy kis, takaros kupa, és rövid tanakodás után jött az ötlet, hogy mindenki olyan töményet rendeljen, amilyet akar, és aztán amikor a pincér azt kihozza, mindenki beleönti a sajátját. Így is tettünk, és bár amikor készen volt az ad-hoc koktél (volt abban törköly, Hubertus, kevert, vodka, meg fene tudja már, mi még), jó időbe beletelt, hogy a legbátrabb belekóstoljon, akkor viszont felderült arccal jelentette be: gyerekek, ez nem is rossz. Sőt, sokkal jobb, mint bármelyik kommersz pia külön-külön.
No de térjünk vissza a közelgő jeles naphoz, amely egyben szertáros pályafutásom megkoronázását is jelenti. A pub-ból mindenképpen időben jövök haza, hogy itthon legyen még időnk elnézegetni a hálószoba közepén felállított ezüstserleget, aztán ismét magunk közé vesszük a hitvesi ágyban, és akkor egy picit el fogok szomorodni, hogy lám, eltelt ez a nap, meg bosszankodni fogok, hogy miért csak egy napra hozhatja el mindenki a serleget, utána úgyis csak ott áll a klubházban, parlagon, hogy úgy mondjam, bosszantó kihasználatlanság, mindenki hazavihetné legalább egy hétre. No de az élet nem habostorta, ahogy az óhazában állapította meg valaha valami elvtárs. Ez van. Elalvásig még elnézegetem őt, és azt fogom kívánni, hogy álljon meg az idő."
Június 9. Kártyát vetettünk: Európa Liga szimuláció, ultival1. Hogyan néz ki az EL szimuláció?
Szóval bekapcsoltuk a számítógépet, az ultiprogramba pedig a játékosok neveihez beírtuk a Kecskeméti TEt, (ezek leszünk mi), a második körös lehetséges ellenfelek közül az Austria Wient, a harmadik körből pedig a Fulham csapatát. (A játék úgy megy, mint az igazi ulti: az ember a saját lapjait látja, és vagy ő játszik, vagy valaki a másik kettőből, és akkor a játszó ellen alkalmilag szövetkezik a harmadikkal.)
2. Néhány parti után máris a padlón
Az első néhány leosztásban máris igazolódott a papírforma, látszott, hogy a három közül melyik csapat az, amelyik nemzetközi téren tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkezik. Az egyébként is rémisztő helyzetet súlyosbította, hogy egészen példátlan lapjárásnak lehettünk szemtanúi: az Austria Wien és a Fulham sorban, felváltva kapta az erős, általában öt lapos piros ultikat simán hozó leosztásokat, a félelmetes hengerrel szemben a néha bevetett kontrapartival mentett két pont még szépségtapasznak is kevés volt. Néhány leosztás után már majd százötven pontos mínuszba került a KTE. (Ekkortájt az Austria Wien száz fölötti eredménnyel magabiztosan vezetett, a Fulham pedig ötven körüli teljesítménnyel tartotta a második helyet. A lassan kilátástalanná váló helyzetben Sivic mester csapata egyszer csak - stílszerűen: 19-re lapot kérve) - váratlan és szokatlan mértékű kockáztatásra szánta el magát: bemondott egy három lapos zöld ultit.
3. Sivic mester azonban felveszi a kesztyűt
Az ellenfelek nem kontráztak, ekkor már sejthető volt, hogy a másik két félnél 3-2 arányban oszlanak meg a zöldek. A kevés tromf dacára az egyébként erős ütőlapok segítségével viszonylag magabiztosan abszolváltuk a háromlapos ultit. (!)
Utólag kijelenthetjük, ez jelentette a pozitív fordulópontot a partifolyam során, hiszen a már-már behozhatatlannak tűnő hátrány dacára ezzel a huszáros akcióval sikerült elbizonytalanítani, meglepni az ellenfeleket. Ekkor - a legjobbkor - jött egy-két kényelmes piros ulti végre a KTE-nek is, majd egy az ellenfelek által kontrázott, a KTE által viszont rekontrázott, négy lapos piros ultival immáron lőtávolon belülre kerültek a kecskeméti lila-fehérek. Mondanám, hogy demoralizáló hatású csapás volt, ám az ellenfeleket a váratlan felállás csak meglepte, meg nem rendítette. Ekkor kemény adok-kapok vette kezdetét, ám egy terített redurchmarssal a KTEnek sikerült visszakerülnie a pozitív tartományba, majd nem sokkal ezután az élre kerülnie. (Fittyet hányva a papírformára!)
Sőt, egy idő után jelentős előnyre is szert tettünk, ám ahelyett, hogy labdatartásra rendezkedtünk volna be, egyetlen meggondolatlan négylapos piros ulti (sajnos: általunk rekontrázott) elbukásával ismét magunkra húztuk az ellenfeleket. Ezt követően a három rivális végig fej-fej mellett küzdött, senki sem húzott el nagyon a többiektől, mindhárom gárda megbecsült még egy csendes piros ultit is. A végén egészen kicsi különbségek álltak fenn, a játékot részrehajlóan, a játék minden írott és íratlan lovagiatlan módon felrúgva természetesen akkor rekesztettem be, amikor éppen a KTE vezetett.
Mit mondott a kártya? Hát nem lesz egyszerű.
Hát így végződött az első ilyen próba, és ebből a kísérletből megerősítést nyert az, amivel egyébként mindenki tisztában van: az UEFA kupa utódjában irgalmatlanul kemény küzdelemre kell felkészülni.
Mario Vargas Llosa: Júlia néni és a tollnok (Első részlet)
"...Az anekdotát Júlia nénémtől hallottam, aki szemtanúja volt az esetnek a La Paz-i Saavedra színházban. Doroteo Marti spanyol színész volt, aki végigjárta Amerikát, lángra gyújtotta az embereket, és a meghatottság könnyeit csalta a szemükbe Az elhanyagolt asszony-nyal és a Talpig férfi-val és más ezeknél is rémesebb sorscsapásokkal. Limában a színház még a múlt században kiveszett különcségnek számított, de Doroteo Marti társulatának még ott is sikerült megtöltenie a Városi Színházat azzal a színdarabbal, amely a legendák szerint repertoárának a netovábbja: A Mi Urunk Élete, Szenvedése és Halála. A művésznek irgalmatlan gyakorlati érzéke volt, a rossz nyelvek azt mesélik hogy egy alkalommal Krisztus félbeszakította az Olajfák Hegyén töltött, fájdalommal és könnyekkel teli éjszakáját, és nyájas hangon bejelentette a nagyérdemű közönségnek a társulat másnapi reklámelőadását, amelyre az urak ingyen vihetik be a hölgyüket (és folytatta a Passiót.) Pontosan az Élet, Szenvedés és Halál egyik előadását láttam Júlia néném is a Dsaavedra Színházban. A legdrámaibb pillanatban, amikor Jézus Krisztus a Golgota csúcsán haldoklott, a közönség észrevette, hogy a tömjénfelhők közt álló kereszt, amelyen jézus Krisztus-Marti függött, imbolyogni kezd. Vajon véletlen volt, vagy pedig előre megtervezett Effektus? A Szűz, az Apostolok, a legionáriusok és a nép óvatosan, ijedt pillantásokat váltva hátrálni kezdtek, el az ingadozó kereszttől, amelyen Doroteo-Jézus a mellére horgadt fejjel suttogta halkan, de a földszint első soraiban tisztán hallhatóan: Leesek. Leesek. A szentségtörés borzalma teljesen megbénította a zsinórpadlás láthatatlan hadseregét, senki se fogta meg a keresztet, amely most már a fizika minden törvényének fittyet hányva táncolt, az imádságot felváltó rémült zajongás közepette. Néhány pillanattal később láthatták, amint a Galileai Marti arccal a földre zuhan dicsőségének színpadán, a szent kereszt súlya alatt, és hallhatták a színházat megremegtető robajt. Júlia néném megesküdött, hogy Krisztus vadul üvöltött, mielőtt összetörte magát a padlón: `Leestem, a kurva anyját!`
(Európa, ford: Huszágh Nándor)
április 19. Sport 1 versus Miminax, Genoa vs. Vízcsepp mester
Munka hiányában tétlenségre kárhoztatva eshet meg, hogy az ember hétfő délelőtt féltíz felé bekapcsolt televízió előtt malmoz. Kapcsolgatás közben végül természetesen a Sport1-en állunk meg, hátha beugrik eredeti, olasz kommentárral egy harmincöt méteres kegyelemdöfésnek minősülő bomba, (azzal lett 4-1), esetleg egy kapu előtti, kaotikus kavarodás végén két méterről, a 87. percben begyömöszölt gól, amivel 1-0-ra nyer valaki. (Miért hangsúlyoztuk ki az olasz kommentárt? Hát mert talján kísérőszöveggel a jobb oldali beadásról méterekkel lekéső két támadó is érdekes tud lenni.)
Nincs szerencsénk, először labdamentes sportágak, majd NHL összefoglalók, de az NHL meccseinek az eredményét a családja anyagi helyzetén a tippmixen fáradozva javítani szándékozó saládfő a saját kárán már megtanulta.
És akkor beugrik egy Minimax reklám. Erre már felkapja a fejét az apatikus apa típus. A felpillantást követően elsőként a logót ellenőrzi, igen, valóban a Sport1 egy megy, és valóban az e havi Minimax magazint reklámozzák. A reklámban ismerős mesefigurák, ismerős mesecímek bukkannak fel, a nem ismert, tehát a mesecsatornától független, megírt meséket szakértő szemmel próbáljuk azonnal felmérni, kapóra jöhet-e este olvasandó mesék skáláját szélesítendő. Aztán reklámoznak még egy-két gyermekprogramot, amire jegyet lehet nyerni, (tippet adva ezáltal a gyermeknek olyan délutánokra, amik az apa képzeletbeli naptárban már rég be vannak karikázva az esedékes bajnoki miatt), és két kedves, a magazint a kezében tartó kisgyermekkel elköszön a reklám. A reklámban tehát semmi különös, hozza a papírformát, de nem is maga a reklám az érdekes, hanem hogy a Sport1-en látjuk.
Dicsérjük hát meg ehelyt a Minimax reklámjait elhelyező stáb taktikai érzékét. Komoly emberismeretre vall, hogy a reklám célközönségének a meghatározásakor nem zárták ki a sportcsatornát, tudják, hogy egy apa életében értékes kincs, hogy nem kevés tárgyalás útján kivívott, viszonylagos nyugalomban figyelheti a Bologna-Catania meccset, miközben az aznapra kiporciózott két mesén már túl lévő gyermekek több-kevésbé elégedetten játszanak. Azt nem mondanánk, hogy ez a Minimax reklám megzavarná az olasz alsóházi viadal élvezetét, azt viszont tökéletesen életszerűnek látjuk, hogy amennyiben a csamoták érdeklődését felkelti a kedvenc csatornájukra vonatkozó reklám, akkor az apa, - aki közben Várhidi táblán végzett gombfocizását figyeli kajánul, és az ellentmondást nem tűrő határozott húzogatás láttán az a benyomása támad, hogy a magyar szakvezető annyira fontos taktikai elemekre világít rá, hogy amennyiben a Catania mestere nem hívja azonnal fel telefonon, hogy signore Várhidi, kérem, mondja el, a középpályán mit csináljunk, azzal majdhogynem haza, de mindenképpen tartományárulást követ el -, szóval az apa jóval hamarabb bólint rá egy ehavi Minimax magazin megvásárlását célzó indítványra, mintha tudatában lenne annak, hogy mit csinál.
És most tegyük fel a kérdést, működne-e ez fordítva is? Mire gondolok? Arra, hogy lemegy mondjuk a Thomas, a gőzmozdony stáblistája, aztán egy gyors bevágás, hogy hamarosan kezdődik a Vízcsepp mester, de ezután rögtön beugrana mondjuk a Sport1 logó, a képen lassított küzdőjelenetek olasz meccsekről, a fülünkbe pedig a jól ismert csatorna hang úszik be. Genoa-Sampdoria, vasárnap délután háromkor, csak a sport egyen. Hamisítatlan város rangadó, foglyot nem ejtünk hangulatban, nem csak a calcio, hanem a küzdősportok kedvelőinek is. A legutóbbi derbin tizennégy sárgalap, négy piros, pedig azért, amikor az egyik hosszúhajú bozontját az ellenfele két kézzel rángatta lefelé egy tömegjelenetben, még sárga sem járt.
Igen, szerintem fordítva is működne. Igen, az apa populációnak létezik olyan szelete, akinek a fülét a Minimaxon keresztül is el lehet érni.
április 3. Moldova: Hitler Magyarországon
A diszkoszpörkölt
Barna egyméternyi átmérőjű, diszkoszhoz hasonló acéledényt vett elő. Az edény fenekét vastagon bekente zsírral, aztán berakta a húst: negyven lenyúzott csirkecombot minden személyre négyet számított - , megspékelte ujjnyi vastag szalonnaszeletekkel, majd felnyitott három tízdekás paprikás zacskót, tartalmukat a markába öntötte és elmorzsolta a hús fölött, ugyanilyen bőkezűen bánt a sóval és a borssal is. Apróra vágott krumplival, hagymával és kis zöld csípős paprikákkal betakarta, így tette rá az újabb húsréteget, a simára kiklopfolt sertéskarajt, azt is bőven megfűszerezte, leöntötte borral, az irdatlan ételhalmaz tetején szétkent egy nagy kocka zsírt, utána lezárta az oldalsó rögzítő kapcsát.
- A múltkor megkínáltam egy osztrák ügyfelünket, aki a rugókat szállítja nekünk, megkóstolta, és felajánlotta, hogy menjek ki Ausztriába, valahol Tirolban nyit nekem egy vendéglőt, csak ebből a diszkosz-pörköltből megélnénk.
Hitler beleharapott a csirkecombba, melyet átjárt a bors és a különféle paprikák ereje, úgy érezte, mintha forró lúgot nyelt volna, egész testén átütött az izzadság, a comb maradékát a Dőre tóba köpte, és kapkodva rohant vízért, hogy száját lehűtse. Reagálást harsogó, de jóindulatú nevetés fogadta:
- Hát, ez nem franciasaláta vagy knédli, de nem baj, ha sokáig nálunk leszel, majd belejössz.
Az asztal körül ülők enni kezdtek. Legalább félóra hosszat egyetlen szó sem hallatszott, mindenki minden erejét az evésre összpontosította, mintha egy kéthetes hadgyakorlatra készülne, ahol teljesen bizonytalan az ellátás. A csontokat tisztogató fogak csikordulása, a kanalak koppanása, egy-egy diszkrét böffenés közé csak néha ékelődött be valamilyen artikulátlan mormogás, amikor a vendégek még valamit kértek a tányérjukra. Akkor sem hagyták abba az evést, ha elfogyott az italuk, poharukat lefelé fordítva jelezték, hogy még szeretnének.
Ebéd után Barnáné sietve lerakta a csatatérhez hasonlító asztalt, a vendégek bevették szokásos orvosságukat: vérnyomásszabályozót, idegcsillapítót és gyomorsavgátló tablettákat, utána kiültek a kertbe.
Ugyanott, Bartókról:
- Amit az emberek megértenek, az nem lehet giccs. Tudod, mi a giccs? A te vérbajos Ady Endrédnek a versei: "maga megbolondult, maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, hogy mindent kétszer mond?!"Ez vers neked?
A tanácselnök-helyettes is Barna mellé állt:
- Meg annak a marha Bartóknak a visítozása. A múltkor a feleségemmel felmentünk Pestre, az Állam Biztosító szervezte az utazást, kaptunk két jegyet az Operaházba is. Beültünk a nézőtérre, vártunk egy szép melódiát, valami olyat, mint a "Vén cigány" - Ádám dúdolni kezdett - "zöld a fa ága, víg tavasz látja", erre kaptunk egy macskazenét: "add ide a kulcsot, add ide a kulcsot", utána pedig jött egy másik hülyeség, a fából faragott mandarin.
- Tudod, Gyula, mit csinálnék én az ilyen Bartókokkal, ha a kezem alá kerülnének? - mondta Barna, és kezét az elnökhelyettes vállára tette. - Odaadnám nekik a nagy tízkilós Népszava kalapácsot, és egész nap vaslemezeket egyengettetnék velük: na, barátocskáim, itt muzsikálhattok kedvetek szerint.
(Moldova György: Magyar atom, Magvető, 1978, 573. oldal)
március 29. Újabb rendhagyó beharangozó: Éj anyánk, avagy a film fordítójának kéretlen megjegyzései1. Szabadkozás
Nekem nincs is szerepem. (Bizottság)
Bár csak alig egy-két hete jelentkeztem egy sorozat beharangozásával, és már újra itt egy beharangozó, sietek megnyugtatni a holnap látogatóit, nem fog szokásommá válni, hogy kiesek a fordítói szerepből, egyszerűen csak ritka jó film akadta a kezembe, és erre szeretném felhívni a filmeket, illetve a Kurt Vonnegut-ot kedvelők figyelmét. Egyszerűen csak azért, hogy ne menjenek el mellette.
2. A feladat
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, (Arany János), fehérnemű felköttetik
A fordító egyszerre érez örömöt és nyomasztó felelősségtudatot, amikor valamilyen komoly film fordítására kérik fel. Ez történt velem most, amikor megkaptam a Kurt Vonnegut regénye alapján készült Éj anyánkat. És elköveti azt a sportszerűtlenséget is, amit nem szabadna: a megszokottnál mélyebb koncentrációval ül le dolgozni. Igen, sportszerűtlenség ez, mert a fordító munkája hasonlít a játékvezetőéhez. Teljesen mindegynek kellene lennie, hogy Dusnokon vezet meccset vagy az Old Trafford-on, a maximálisat kell nyújtania, függetlenül attól, hogy a magyar megye kettőben vagy a spanyol első osztályban fújja a sípot. A lelkiismeretem egyébként tiszta, én minden, még a legrosszabb filmet is igyekszem legjobb tudásom szerint elkészíteni, de azért az ember mégis tudja, hogy itt most a nem a Dusnok, hanem a Manchester United játszik, azaz Kurt Vonnegut, ifjúkorom nagy kedvence.
3. Felkészülés
Akaratát akarják, s nem szellemét, a drágát, hogyan vagy partizán (Bizottság együttes)
Mire a munka megérkezett, már újra is olvastam a Vonnegut-regényt, a nyersfordítást pedig szinte már-már felelőtlenül pazarló időráfordítással, a könyvet fordítás közben végigbogarászva, a regény időkezelési technikájából adódóan oda-vissza lapozgatva készítettem el, nem Békés András fordításának a lenyúlása, mint inkább a szellemének megőrzése céljából.
(Mivel a regény nem túl hosszú, jóval egyszerűbb dolgom volt, mint mondjuk annak a kollégámnak, akinek a francia Megtalált idő jutott, ráadásul évekkel azelőtt, hogy az Eltűnt idő nyomában utolsó kötete, a Megtalált idő magyarul - mellesleg tavaly - megjelent volna Jancsó Júlia fordításában. A francia nyelvű film fordítójának a munkáját borzongva néztem, emberfelettit alkotott, az egyébként szinte nézhetetlen, a Proust regényfolyamhoz mégis méltó, hű, és monumentális, vállalható, merthogy dicső kudarcot hozó filmben.)
(Egy másik szenzációs irodalmi mű filmen a Tristram Shandy. Az egy angol film, azt én fordítottam le verejtékes munkával az HBO-nak, iszonyú gürizés volt, félelmetes oldalszám jött ki, nehéz munka volt, de az a film annyira zsenálisan sikerült, hogy kimondottan azoknak tudnám ajánlani, akik olvasták a tizenhetedik századi posztmodern (!) regényt, és akik annak ismeretében velem együtt esküdnének, hogy a Tristram Shandy-t nem lehet megfilmesíteni, reménytelen vállalkozás. Döbbenetes, de nem az. Bizonyítja a film.)
4. Magáról a filmről
Vizsgáljuk meg a bombázót, magát (R-Go)
A Vonnegut regényt ismerőknek mindenképpen merem ajánlani. Nekem a legritkább esetben szoktak tetszeni az irodalmi adaptációk, a kevés kivételek egyike tehát éppen ez a film, illetve az előző bekezdésben említett Proust film. (Érdekes módon a Kapcsolatot erre futólag még rögtön rátérek - pedig utána olvastam. Tökéletesen rendben volt úgy is, meg így is.)
A főszereplővel, Nick Noltéval volt alkalmam találkozni néhány általam fordított B vagy C kategóriás filmben. (Ami azt illeti, életem legelső, általam fordított filmjében is ő volt a főszereplő, tehát azért mindig furán megborzongok, ha látom.) Nagy filmet csak egyet tudok felsorolni, amiben szerepelni láttam, a szintén fordítói bravúrnak számító (nem az enyém, hol vagyunk még attól, hajaj!) The Contact (A kapcsolat) című filmben, amely a kedvenceim közé tartozik.
De visszatérve az Éj anyánkhoz, biztos az is benne volt, hogy ő kapja a szerepet, hogy így távolról, félig lehunyt szemmel (Karinthy) hasonlít a nemrég elhunyt mesterre, de úgy érzem, hogy ezt leszámítva is hihetetlenül jól megtalálták őt a szerepre, mintha rá öntötték volna Howard W. Campbell Junior szerepét.
A film természetéből adódóan ezúttal is egyszerűsíti az eredeti szálat, ennek ellenére az idő előrehaladtával egyre jobban magával ragadott. Voltaképpen már elérkezőben voltam az úgynevezett katarzishoz, vagy valami olyasmihez, amikor a film vége felé, mint a stáblista szerint Sad Old Man, ezt én így magyarítanám: - szomorkás, idősebb járókelő egy pillanatra feltűnik maga a szerző. Csak kinéz a tévéből nézőre. A torkom összeszorult.
Jó lélekkel ajánlom mindenkinek a filmet, Cinemax-os, ha bármit megtudok, hogy mikor és hol adják, itt jelezni fogom.
Egy március 14-én induló HBO sorozat fura beharangozása, fura helyen, a fordító által
I. Magáról a filmről, BAND OF BROTHERS PACIFIC összevetés
A megjegyzés megtétele előtt fontosnak találom leszögezni, hogy az ELITALAKULAT alig egy évet fog át, a júniusi partraszállástól a győzelem napjáig, míg a PACIFIC Pearl Harbour után kezdődik, és jóval 45 augusztusa után fejeződik be, tehát hosszabb időszakot dolgoz fel ugyanannyi epizódban. Ennek fényében:
A BAND OF BROTHERS vegytiszta eposz, végig áthatja egyfajta eposzi pátosz. A BAND OF BROTHERS egy olyan, mindannyiunk által ismert eseménysor, tehát valóságmese újra elmesélése, ami hősöknek a hőstetteiről szól, ennek logikus következményeként az ELITALAKULATban hősök hőstetteit láthatjuk. Kivétel ez alól nincs. (Tehát jók és gonoszok, mindvégig, és ez így jó.)
A PACIFIC is eposz, de árnyaltabb:
A PACIFIC-ről ez ugyanígy elmondható, kibővítve egy finomsággal, amit én első benyomásra úgy jellemeztem, hogy a PACIFIC szerzői olvasták a 22-es csapdáját, illetve nem csak olvasták, - mert hiszen nyilván az ELITALAKULAT alkotói is olvasták azt -, hanem be is engedték a filmbe.
Igaz tehát erre a filmre is, hogy ismert hősök általunk ismert hőstetteinek az újramesélése, viszont egy-két epizódban tágabbra húzzák a kört. Két témakörben.
Árnyalás 1:
Itt elkerülnek idegileg kikészült katonák egy tábori kórházba, a meghülyülés, a megzakkanás szélén, előtt vagy miatt. Ez a téma sem új, főleg a vietnámi háborút feldolgozó opuszokból ismerős, viszont a klasszikus második világháborús eposzok ezt a vonalat majdhogynem (egyébként érthető) műfaji követelményként - mellőzni szokták. Ez tehát egy fontos, nagyon emberi vonal, ami kell ebbe a sorozatba, aminek helye van ebben a sorozatban.
Árnyalás 2:
A másik témakör az öregek és a kopaszok. Természetesen ez sem nóvum, ez is létezik, mint külön zsáner, tehát van egy rakat film, ami csak a beavatásokról, csak arról szól, hogy öregek hogy bánnak az újoncokkal, a kopaszból hogyan lesz gumi, majd öreg, de az egy másik műfaj, és amikor olyan beavatásos filmet látunk, az csak és kizárólag beavatásos film, csakis arról szól. Tehát a világháborús eposzokból ez a vonulat is ki szokott maradni. (Az alkotók nyilván úgy vannak vele, hogy a világháborút megnyerőknek, akik közt nem kevesen el is estek, ezt az oldalát nem illik bolygatni.) Ilyen szempontból is újdonság a számomra ez a film, ritkaság ugyanis annak az ábrázolása, hogy igenis a hősök is először kopaszok, aztán öregek. És attól, hogy ez itt most nem sima katonaság, hanem háború, az újonc még ugyanúgy újonc.
Az előző két pontot illusztráló apróság, amennyiben sztorit lő le, nem is szabad elmesélni.
Egészen bravúros, és nekem tetsző sztori, amikor az egyik kiképző az általa kinézett hölgytől voltaképpen kosarat kap, a következő jelenetben pedig az újoncok megszakadnak, ő meg úgy üvölt, hogy majd leszakad a feje.
Bezzeg amikor a filmben néhány perccel később mégis látótávolságba kerül egy esetleges randevú, a kiképző azonnal visszaalakul állatból EMBERré, és nem csak öncélúan ugráltatja az újoncokat, hanem gondos apaként végre hasznos dolgokat is mutat. Mintha kicserélték volna, ahogy mondani szokás. Ez azért teszik kimondottan, mert filmen ilyet még nem láttam.
II. A fordítási nehézségekről:A munkaanyag minősége:
1. A fordításhoz használt dvd minősége a bemutató előtti terjesztés kivédése érdekében katasztrofális, ezt saját védelmemben felhoznám, de nem biztos, hogy a közönséget érdekli. (Meg a bíróságot se.) Azért említeném mindenképpen, mert előfordul, hogy nem láttam, hogy mi van a képen, amit fordítottam. (Talán ezért is nem mertem volna beülni egy bemutatóra, mert ott derült volna ki a számomra, hogy mi is az, amit például az egyik jelenetben A átnyújt B-nek.)
A szokásos nehézségek:
2. A fordítási nehézségek egyébként számosak és a szokásosak, ezzel ne fárasszuk a közönséget.
Az örök téma:
3. Örök téma, a káromkodás, amelyre nagyon sok film kapcsán ki lehet térni, de egy hadsereges film kapcsán muszáj, hiszen a hadsereg a káromkodás művészetében az, ami a labdarúgásban a Copacabana. (Bár nekem, személy szerint az olasz foci a csúcs, egyébként.)
Fordítói pályafutásom elején az egyik legelső utasítás volt, hogy semmilyen filmben nem káromkodhatnak úgy, mint a kocsis; én ezt az utasítást mint fordító is tudomásul vettem, elfogadtam, (igyekszem be is tartani), mint néző pedig az esetek túlnyomó részében egyet is értek vele. (Egyebek mellett azért, mert egy nagyjából hasonló kaliberű angol káromkodás több nyomdafestéket tűr, mint a neki megfelelő magyar.)
Három évente nagyjából egyszer azért adódik film, amikor bizonyos helyzetekben bekerül a bassza meg. Hogy aztán ilyenkor azt végül a szinkronstúdióban bent hagyják vagy nem, azt már nem tudom, ritkán látok saját filmet. A PACIFIC tíz része alatt emlékeim szerint két helyre írtam be büntetőjogi felelősségem tudatában - hogy bassza meg, de ott azért, mert ami a képen szerepel, az annyira súlyos, hogy egyszerűen nem viseli el azt, hogy a kutyafáját. Aztán lehet, hogy a stúdióban ezt majd finomítják, én arra is rábólintok így látatlanban is, de úgy vagyok vele, hogy nem baj, az én kezem alól ez igenis a vaskos verzióban kellett, hogy kimenjen.
A PACIFICben óhatatlanul szerepel az egyik talán legocsmányabb magyar szó, amit szinkronban teljes joggal ritkán, pontosabban soha nem hallani, a gecik. (A hallgatóságnak nyilván nem okoz meglepetést, hogy legtöbbször a sárga gecik fordulatban.) De ezt nem mint fordító, hanem mint volt honvéd bizonyos helyzetekben nem kerülhettem ki.
Az eredeti alkotók pici touch of genius-a, ami a magyarításból sajnos kimaradt
4. Egy apró finomság, ami kapcsolódik az I/2-ben taglaltakhoz, és ami miatt újfent emelem a kalapom a sorozat készítői előtt, ám a fordításban sajnos nem szerepel. Szerintem nem lő le semmilyen poént, elmondható. Karácsony este a katonák kórusban, persze, ahogy mi Nagykanizsán a Gábor Áron rézágyuját, nem elírás, igen, rövid úval - éneklik az egyik karácsonyi nótát, amit aztán követ a Csendes éj. És itt van az egyik legzseniálisabb apróság! Amikor ugyanis az előző ének bevégződik, akkor a Csendes éjt egy tiszt bevezényli!
Na már most mivel engem köt az angol szöveg hosszúsága, ezért a szinkronban csak annyi van, hogy egy tiszt a háttérben üvölt, hogy Csendes éj, pedig én úgy érzem, szintén leszerelt katonai mivoltomban, hogy ez magyarul úgy lenne tökéletes, hogy Csendes éj, három, négy!, tehát klasszikus beszámolással.
Ez tehát már a stúdióba leadott fordításomból is kimaradt, de újfent felhívnám a figyelmet arra, hogy ritka ez a finom, inkább az európai filmekre jellemző apró abszurd egy amerikai alkotásban.
III. Végezetül két dolog:
1. Szerethető:
Prekoncepcióval, ellenszenvvel ültem le fordítani a sorozatot, egyrészt az iszonyú technikai nehézségek miatt, (a láthatatlan kép), másrészt meg hogy ez is, mint minden film, sürgős, harmadrészt meg mert a fordítónak akkor tetszik vagy nem tetszik a film, amikor már kész van vele, addig utálja. (Kivételek vannak! Filmek is, nyilván fordítók is.) És a negatív prekoncepciók ellenére ritka mód megszerettem, a szereplőkkel összebarátkoztam, ezért is tudom ajánlani.
2. Zárás:
A hallgatóságban felmerülhet mind a Pacific, mind bármely más film magyarításának mérlegelése során, hogy na és van-e benne fordítási hiba?
Félig viccesen válaszolnám, hogy csak az van.
A nyugis évkezdéshez egy megnyugtató adalékkal járulnék hozzá: a maják nem deszkázták be az eget 2012. dec. 21-ével. Nők lapja, 2009. december 29., 27. oldal, kiemelés nem tőlem:
"...a Drezdai Kódex más oldalain 30000 utáni dátumokat is találunk. Aki pedig misztikusabb indokra vágyik, annak elmondom, hogy Pacal maja király megígérte híveinek, hogy 4772 után visszatér a Földre a népéhez."
Jan. 22. Nemzeti Sport, címoldal, Fazekas Nándi a csehektől elszenvedett, kiesést jelentő mérkőzés előtt: Szétszedjük a cseheket
Jan. 25. Nemzeti Sport, cím: Fazekas Nándi a mérkőzésről az ominózus meccs után: Csak a duma nem elégSchlossgold-Kvasz 1-1, x"Open wide the floodgates" (Spock`s Beard)
"Lock is lit" (Magic Theatre flipper)
"Let the sunshine in" (Hair)
Szóval a Schlossgold. Már évek óta létezik, forgalomban van, reklámozzák, de sose kóstoltam, az ember ugyanis (legalábbis az egyik fajta a kettő közül) vagy sörözik, de akkor orrvérzésig, és akkor sebtiben át is szervezi úgy az életét, hogy vállalhassa mindazt, ami vele jár, az ereszkedéssel; vagy pedig iszik kólát, vagy akármi mást, és megy tovább, teszi a dolgát.
Ám adódott egyszer valami pillanat, nyilván valami felfokozott stresszhelyzet, - hála istennek, arra már nem emlékszem, hogy mi - , amikor egyszer nap közben, már délután két óra felé éreztem úgy, hogy ez így most már nem mehet tovább, a fejem mindjárt szétrobban. Ekkor nyúltam a Schlossgold-hoz.
Na de hogy egy pillanatra a stresszhelyzethez visszatérjünk, Mint mondtam, a konkrét szituációra már nem emlékszem, csak arra, hogy ez bizony az a (nyilván többszörösen összetett vektorok konvergálásával külön-külön hatásokat megsokszorozó) helyzet lehetett, amikor az ember úgy érzi, hogy nincs mese, legyen a város bármely pontján, (én éppen az öcsém város szélén működgető kocsmájában - a "Hordó"), már arra van szükség, hogy slusszkulcs letesz, asszony telefonon felhív, gyerekek sorsa elrendez, aztán néhány perc alatt első három vagy négy üveg sör be, és aztán akár taxival, akár távolsági busszal indulás befelé a város felé, a városközpont felé, azzal a üdvözült, mégis rémisztő, ugyanakkor az azon frissiben az igaz útra találtnak az abszolút nyugalmával, amilyet leginkább hátracsapott tányérsapkák alól gúvadó szemű katonaarcokon lehet elborzadva felfedezni. (Hogy orosz tiszt, vagy magyar kiskatona, eltávra vagy onnan vissza, az már mindegy, noha előbbi ügyében idézhetném az isztambuli fogoly egyelőre fogalmazzunk csak izgatóan, ugyanakkor hivalkodón - készülőben lévő önéletrajzi regényéből Alekszandrot.)
Ez viszont nem az a helyzet volt, amikor spontán elengedhette volna az ember magát, ugyanis a megoldásra váró problémák konkrétan előttünk sorakoztak, vagyis itt nem volt lehetőség arra, hogy kikérjük az első korsó sört, megvegyük egy non-stopban az első üvegest, vagy bármelyik sarkon a szarok bele az egészbe felkiáltással megciccentsük az első dobozost. Itt még intézkedés hegyek álltak előttünk, amiket nincs mese foganatosítani muszáj.
Így aztán szóltam öcsémnek mivel ahogy említettem, éppen az ő kocsmájában dőlt belőlem a panasz -: no, adjál egy Schlossgoldot, megnézzük, milyen az. S láss csodát, annak ellenére, hogy természetesen jól tudtam, hogy alkoholmentes termék fogyasztásába kezdtem bele, a normál sör ivásával járó mechanizmusok többsége automatikusan beindult.
A fejben bizonyos sejtekben a fehér köpenyes fekete pantallós pincérek elkezdték lehessegetni a kenyérmorzsát fehér vagy zöld-fehér kockás abrosszal leterített asztalokról, terítőt megigazítani, Parancsoljanak, mit hozhatok?; más agysejtekben prímások kezdtek el ráreccsenteni nótákra, az agy más, nyilván a rockfesztiválokon edződött területein dobosok kezdték bemelegítésül ütni a kettő, négyet, majd futamokat; egyszóval: bohémabb, Hubertusokkal, kevertekkel meg a jóég tudja, miegyébbel színezett, gondtalanabb időszakok idéződtek fel, (pl. az a közös rókázás a szegedi koleszban: "Basszus, vért hányok!" "Halászcsárdából jövünk, te hülye!"); a problémák pedig ugyanúgy elkezdtek az addiginál lényegesebb egyszerűbbnek látszani, ahogy igazi, tehát alkoholtartalmú malátalé fogyasztása esetén; a problémák-megoldások aránya lassacskán kezdett utóbbi javára billenni, mint a szögletarány meccsen, amikor a hazai pályán végre-valahára esélyes, ám az első félidőt átlazsáló, így hátránnyal pihenőre térő KTE a második félidő elején végre úgy bekezd a REAC ellen, ahogy az előzőleg várható volt. Egyszóval minden úgy ment, ahogy rendes sörnél, a szervezet valahogy beugrott a cselnek. Be is vállaltam rögtön még egy üveggel, és egy érdekes tapasztalattal tapasztalattal mentem tovább dolgaim útján, a problémák megoldása felé, sőt, nagy megrökönyödésemre mintegy két óra hossza múlva még az a mással össze nem téveszthető fejfájás is jelentkezett, ami nálam akkor szokott, ha nagy ritkán nap közben fogyasztok mondjuk egy-vagy két igazi sört, de nincs folytatás.
És akkor most vasárnap este összefutottunk az öcsémmel, a sörutcában, (lásd: szavazás), de már igen elhasznált, leharcolt állapotban, hiszen kivételesen csütörtök és péntek este is derekasan viaskodunk. (Bizony, dolgozott bennünk az ugrálni akarok, vadul ugrálni imperatívusz, noha ha őszinte akarok lenni magamhoz, ez az Európa Kiadó sor életkorból kifolyólag már inkább csak feltételes módban működik: ugrálni lenne jó, vadul ugrálni. De mindegy, csütörtökön és pénteken meghazudtoltuk az éveket és a papírformát, olyan derekasan belehúztunk, hogy csütörtök délután azt láttam, hogy hajnali félöt tájban után ment el az utolsó ihletett e-mail. Az érintettektől ezúton is ezer bocsi, elnézést )
Szóval most vasárnap este immáron vert seregként futottam össze az öcsémmel, ő szúrta ki az egyik bódénál a kvaszt. Hát akkor kóstoljuk meg, és még mondtam is neki, poénkodva, hogy de aztán ellenőrizzük, hogy tényleg nincs-e benne alkohol, mert milyen szerencsétlen dolog lenne, hogy az ember úgy bukik bele váratlanul egy egyébként megbocsáthatatlan vasárnapi esti piálásba, hogy ráadásul eredetileg üdítőt akart inni. No, ezen jól kiszórakoztuk magunkat, aztán vettünk két kvaszt, de mivel én is gyerekkel, ő is gyerekkel, hamar külön is vált az utunk, tehát maga a kóstolás is már az elválás után történt meg. Na de aztán nagyot néztem, mert hogy hiába volt a kötelességtudó apát megnyugtatóan győzködő felirat, hogy ez bizony üdítő, annak olyannyira sör íze és hatása volt, hogy bizony beindultak a Schlossgold-nál már fentebb részletezett automatikus mechanizmusok, most még azt is éreztem, hogy elkezdek kicsit vigyorogni, meg hogy a szemem is kanyarodni kezd valahogy úgy befelé, mint amikor kezd mólés lenni az ember. Küldtem is az sms-t az öcsém után, hogy komám, hiába nem alkoholos, ettől aztán be lehet bukni. De nagyobb baj nem történt, önkontroll már kialakítva, már csak a tanulság maradt, hogy ez hihetetlen, hogy a ruszkiknak egyetlen saját üdítőjük van, (hogy mióta, én azt meg nem mondom, egy biztos, a Távolban egy fehér vitorla című opuszban már szerepel), és az is olyan, mint ha szesz lenne.
A másik, hogy mi a frásznak kísérleteztek annyit nyugaton az alkoholmentes varázslatokkal, hát csak meg kellett volna kóstolniuk ezt a kvaszt, aztán kész, ott van, puff. (Böff.)
Azt nem mondom, hogy ha sör gyanánt olyan ízű italt raknának a pultra az ember elé, mint a kvasz, akkor nem kezdene dühöngve reklamálni, hogy mi a fészkes fene ez, de azt igen, hogy ha az embernek bármiféle okokból kerülnie kell minden olyan italt, ami akár csak távolról is emlékeztet a sörre, tehát meggondolatlanságokra csábíthat, akkor fogyasszunk mindenképpen inkább kólát, Schweppes-t, Traubit, málna szörpöt, de a kvaszt kerüljük. Ha meg tényleg ihatunk, akkor meg azért.
Utóirat: a honlap bármely látogatójával szívesen folytatom az eszmecserét élőben, kedd este, a sör utca zárónapján.
Április 30. Vasas-KTE,bölcsissel Elnézést, ez a sztori átkerült a Pillanatfelvételek menüpontba. Kiegészítés érkezett Isztambulból az első álhírhez.Az érthetőség kedvéért felül álljon itt még egyszer az álhír:
2009. március 12. Álhír 1. Szeged, Délmagyar, 1986
N. Lajos, építőipari betanított munkás a rendőrségi jegyzőkönyv szerint a garázdaság fogalmát kimerítő cselekmény megvalósítása előtt a rókusvárosi Nylon nevezetű vendéglátóipari egységben szórakozott.
És akkor Lakiper kiegészítése:
Az Álhír 1. annyiban nem teljesen igaz illetve tényszerű, hogy nem meséli el az igazán hírértékű előzményeket ( a Nylonból nézve utózmányokat):
a letartóztatott személynek a Nylontól 350 méterre jutott eszébe, hogy elfelejtett pisálni, ezért hozzákezdett volna a művelethez, de mivel észrevette, hogy egyenruhás személy közeleg, időnyerés céljából hirtelen rágyújtott, amely miatt - tekintve, hogy közintézmény utcafrontján történt az elkövetés - a szerv rögtön 5000 ft-os bírságot akart kiszabni; a gyanúsított (nehezen forgó, de lila nyelvvel) felhívta a rendőr figyelmét, hogy türelmi időszak lévén legfeljebb figyelmeztetheti őt ott, azon a helyen (különbenis szagoljon be a Nylonba!), de nem büntetheti; az ezt követő események nehezen rekonstruálható módon felgyorsultak; a közeli buszmegállóban reikiző, a vádlottal megegyező véralkoholszintet produkáló egyetlen szemtanú szerint a gumibottal fültövönvágott egyén előbb elkérte a hivatali személy igazolványát, mire az megkínálta a saját cigerettájával, mintegy elismerve, hogy álrendőrrel van dolgunk; ezt konstatálva a gyanúsított - az őt akadályozó körülmények megszűnése miatt - eredeti tevékenységébe fogott; a hímtag elővételét követően - nyilvánvaló félreértés eredménye képpen - az álközeg `gecibuzizva` a másik csépelésébe kezdett - amely tevékenységnek egy központi állományban szolgálatot teljesítő rendőr vetett véget (és röhögött - pedig neki ezt a szolgálati szabályzat is tilcsa).
Ápr. 9-ei hír: Hangulat
Ma valahogy úgy ébredtem, hogy már gyerekeim is vannak, mégis még csak egyetemista vagyok, és még nem oszlott fel az Emerson, Lake and Palmer.
Egy órával később: Módosított ifjúság
Két sör után: Még egyetemista se vagyok, de a két szép gyermekem már megvan, a KTE tizenegy éve NB I-es, és naná, hogy együtt van még az Emerson, Lake and Palmer, a múlt héten jött ki a tripla koncertlemezük, a hetvennégyes, és nem tizenöt év múlva tudom majd megvenni, hanem ott van minden lemezboltban, a sarló és a kalapács pusztán mezei, illetve barkács szerszám, és nem fog rámenni az első fizetésem fele a Pink Floyd Ummagummájára, használt bakeliten.
Április 9. Rövid bevezetés a troli sztorihoz: a "kiakadt a troli" definíciója.
Pár hete tartózkodtam Szegeden, (hogy tanultam, az az első félévre nemhogy túlzás, hanem szemenszedett hazugság lenne), és beültem egy fodrászhoz. Ment a szokásos fodrászok közti, egyébként utánozhatatlan és parodizálhatatlan csevej, (mindig úgy érzem, hogy az alatt a fél óra alatt, amit ott töltöttem, a világon mindent kibeszéltek, el nem tudom képzelni, hogy miről agyalnak/csacsognak a nap többi részében) amikor pont az én hajamat nyirbáló hölgy kipillantott, s megjegyezte: "Megint kiakadt a troli." Én akkor ezt a kijelentést értelmezni még nem tudtam.
Utólag már tudom, hogy ez azt jelenti, hogy a trolinak az a vezetője leválik a felső vezetékről, ilyen esetben a troli vezetője egy nagy kesztyűben (nem kapus!) kipattan, fog egy a troliban előrelátó mód elhelyezett fém petrence rudat, vagy inkább villát, és azzal visszahelyezni. (El tudom képzelni a trolivezetők gyakorlati vizsgáját. Ott aztán lehetnek ám bravúrok!) Ha ez gyorsan sikerül, akkor minden rendben. Ha nem, akkor pedig az történik, mint velem, amikor jó húsz perc múlva kiléptem a fordásztól, ami a Boszorkány ételbár mellett volt egyébként akkoron. Hát bizony jó tíz troli sorakozott tétlenül, de nem elkeseredve, hiszen nem munkakerülésről van szó, hanem munkavégzésben ők akadályoztatva vannak. (De nem látszott rajtuk, hogy nagyon bánnák.) Miért? Hát mert a troli az olyan, mint a villamos, abban maga Michael Schumacher se tudna előzni. De ne szátyárjuk a szót, jöjjön Jalta és Szimferopol! Utánam, (pontosabban kövessük FN-t, a világcsavargót, akinek tavaly tavasszal Párizsba SMS-eztem meg, hogy nyertünk idegenben a BKV ellen,) hajrá!
Trolival Jaltába
Illusztráció a képgalériában!
A kijevi vonatállomás már hajnali négykor zajos volt. Ezrek várták a vonatok indulását. Valaki Szumin keresztül Harkov felé, mások az orosz határon túlra délnek fordulva Rosztvovba, vagy átszállással onnan kissé észak-kelet irányában Volgográdba tartottak. Míg voltak, akik Lvovba, az egykori lengyel Lemberg városába rándultak, vagy az egykori magyar Ungvár vára felé váltottak jegyet. Néhányak, köztük a két fiatal kalandor a Dnyeper mentén Szimferopolba, a Krím-félszigetre utaztak. A többség egyik része, a nehéz- és gépipar központja felé, a donyecki vonatra szálltak fel, másik része a volt birodalmi központba induló, végeláthatatlanul hosszú szerelvényre próbáltak jegyet vásárolni, Moszkvába. Próbáltak, már csak azért is, mert Ukrajnában a jegyvásárlás sajátos tortúrát jelent, ha az utazó a posztszovjet birodalom központja felé veszi útját. Órákat, alkudozásokat, rábeszélést, könyörgést és akár sok-sok zöldhasút jelenthet.
Történt az eset, hogy majdnem három nap alatt, két átszállással jutottam el útitársammal a magyar-ukrán határról, Csapról Kijevbe. Diákként és pénz nélkül esélyünk nem volt alkudozásra, ezért vállalnunk kellett, a hivatalos menetidő szerint is legalább félnapos út minden további lehetséges kényelmetlenségét. A vonaton időközben belebotlottunk egy honfitársunkba. Apró férfi volt, kopasz, jó kedélyű, mosolygós, aki szaporán beszélt, kissé cinikusan, de nagyon jó humorral. Moszkvában tanult a 70-es években, és élt két évet Japánban. Vállán egy nyolcvanas évekből való szakadtas sporttáska, és kezében egy vastag, félbehajtós fekete pénztárca volt. (Moszkvába utazott politikai célokkal, mint az egyik magyarországi párt képviselője.) Sürgősen ment volna Oroszországba, de Lembergben aznap reggel vonatjegyet nem tudtak számára kiállítani, csak másnap este. Hiába győzködte a pénztárost és szajkózta, hogy ő már így is késésben van, a válasz elutasító volt. A könyörgésén felül még azt is nehezményezték a pénztárnál, hogy oroszul és nem ukránul beszélt. Mindent megpróbált első körben, hogy kapjon jegyet. Ott álltunk mellette és láttuk, hallottuk ádáz küzdelmét. Ekkor ez az apró és gyorsbeszédű fickó nyugodtan körül nézett, széthajtotta a vastag, félbehajtós fekete pénztárcáját és letett a pénztáros elé 150 dollárt. Egy perc múlva a pénztáros hölgy mosolyogva, megköszönve a vásárlást és jó utat kívánva nyújtotta át új ismerősünk kezébe a 002-es számjegyű, névre szóló jegyét. (Tudni kell, hogy Ukrajnában a távolsági vonatokra névre szóló jeggyel lehet felszállni, és 9 helyet fenntartanak a volt KGB-s tisztek számára, illetve azoknak, akik meg tudják fizetni a jegy többszörösét.) Láthattuk, hogy mindennek van ára.
Célunk az egykor szebb napokat megélt Jalta volt, a Krím-félsziget nyaraló övezetének központja, és a történelemkönyvekből pontatlanul ismert történelmi találkozó színhelye (Roosevelt, Sztálin és Churchill nem Jaltában, hanem a Jaltához közeli Livadiában találkoztak 1945 februárjában). Szimferopol a félsziget tranzitvárosa, ahol nemigen látni és találkozni látványos dolgokkal, kivéve egyet: a trolibuszt. Szimferopol és Jalta között megy ugyanis a világ leghosszabb és egyben leglassabb troli járata. Az út pikantériája az, hogy közvetlen vonatjárat nincs, ha van autód, akkor számolnod kell út borzalmas minőségével, a marshrutky mint alternatív utazóeszköz, bárcsak másfél óra, de mindig zsúfolásig telt és a taxi drága. Ekkor választhatod a trolit. Az induló troli járatok száma naponta 48, reggel fél 6-kor gördül ki az első a garázsból, az utolsó este 8-kor indul. A 85 km-t 2 és fél óra alatt teszi meg szerencsés esetben. Függ a balesetek számától, a sajátos ukrán vezetési kultúrától, és attól, hogy hányszor akad ki az áramvezető a felsővezetékről. Szerencsénkre utunk során csak az utóbbi lassította tempónkat. A sofőr mindannyiszor kiugrott fülkéjéből, egy kis kampón lógó olajos kesztyűt felkapott, és egy szakavatott mozdulattal visszatette az áramvezetőt a megfelelő helyére. Egyik kiugrás alkalmával talán nagyobb baj is akadhatott, amit mi utasok azonban nem érzékeltünk. A sofőr természetes nyugodtsággal szólt, hogy aki esetleg megszomjazott az menjen nyugodtan az út mentén álló talponállóhoz, mert neki bütykölnie kell a buszon valamit. Mit sem várt az amúgy egykedvűen utazó közönség, a forró és tikkasztó nyári napsütésben hónunk alá kaptunk néhány hideg ukrán üvegsört a macskajajba illő bodegából, és mire visszaértünk sofőrünk már ott is ült helyén mosolyogva, mint aki jól végezte dolgát. Így érkeztünk meg 3 és fél óra alatt az égszínkék tengerpartján fekvő Jaltába, ahol a nagy Lenin tekintett le ránk narancs, citrom és pálmafák között henyélve.
by, F. Norbi
Március 26. Emlék:A pulyka és az állapota
Budapest, 1998, Blaha Lujza tér mellett a Non Stop művésznévvel büszkélkedő hely, amely nevéhez méltó módon valóban non stop volt, (remélem, létezik még), ettem én is ott hajnali negyedötkor cigánypecsenyét.
Ez az eset is igen későn történt, olyan két óra felé. A jóságos huszárkapitánynak ható a hatalmas bajusz miatt pincér angyali, egyben sztoikus türelemmel várta a rendelést. Társaságunk egyik hölgytagja, azt próbálván tudakolni, ugyebár, hogy azt a bizonyos pulykamellet, amivel kacérkodott, hogyan is készítik el. Az információhiányt a következő kérdéssel próbálta betölteni: - És mondja, mutatja az étlapon valamelyik kaját, - ez a pulyka milyen állapotban van? A jóságos tekintetű.pincér vállat von, és kapásbó vágja az egyértelműt: Hogyhogy milyen állapotban? Hát döglött.
2009. március 12. Álhír 2. Petőfi Népe, 1978
A ballószögi Szamuely Tibor általános iskola 5321-es számú Menyhárt Jenő úttörőcsapata az Edzett ifjúságért mozgalom keretében látogatást tett a Kecskeméthez közeli csalánosi erdőben, ahol közös testnevelés órán vettek részt a megyeszékehely testvérvárosából, Szimferopolból érkezett szovjet pajtásokkal, akik a szovjet nép szeretetét kifejező ajándékokkal, vörös nyakkendőkkel és jelvényekkel kedveskedtek vendéglátóiknak.
2009. március 12. Álhír 1. Szeged, Délmagyar, 1986
N. Lajos, építőipari betanított munkás a rendőrségi jegyzőkönyv szerint a garázdaság fogalmát kimerítő cselekmény megvalósítása előtt a rókusvárosi Nylon nevezetű vendéglátóipari egységben szórakozott.
Poker Peet beírása a KTE fórumon, 2009.3.18., avagy sörreklám, mostmár egészen máshogy.
Tegnap egy elkeseredett Újpest szurkoló: (Miután az MTK kinyomta őket a kupából. VM.)
"Nincs zöld mezem, nem vagyok honvédos és nem hordok Loki-mezt. A világ egyik leggusztustalanabb és legundorítóbb csapatának szurkolok, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, mikor azt mondom: Kisteleki István. A hírnevünk megelőz bennünket és nem örülök, mikor összekeverik Foxit Pákóval.
Büszkén gondolok Tokodyra, az öngóljára, a Vaduzra és bajnoki címeinkre.
Szeretem a kongó stadionunkat, a tippmixet, a bundát és a játékosügynököket. Itt élek egy büdös város szélén, csalásban mi vagyunk a császárok és igenis velünk vannak az MLSZ bírói. Újpest, én így szeretlek!
Febr. 25. A futballnak helyén történő kezelése, avagy események viszonylagossága
Úgy hozta a sors, hogy kislányommal én ültem be az általános iskolába tartott alkalmassági (felvételi?) vizsgára. Ott ült sorban nyolc gyerek, különböző feladatokat hajtottak végre, tapsolgattak, énekelgettek, rátermettségüket bizonyítandó. (Atyaég, az én időmben az ilyesmi érettségi táján kezdődött. Csak persze nem tapssal-énekkel, hanem tangens-kotangenssel.) Az első döbbenet akkor ért, amikor kiderült, hogy a nyolc csemete közül pont az enyém kezdi el a feladatokat. (Nem rajongok a műkorcsolyáért, de abban a pillanatban beugrottak a máskor fél füllel hallott mondatok, midőn edzők, kommentátorok panaszolták fel, hogy mekkora, behozhatatlan hátrányt jelent egy versenyben elsőként indulni. Meg persze az is felrémlett, hogy ez milyen hihetetlen mértékben hidegen hagyott. Hát most a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy ez mekkora, kegyetlen igazság. Ígérem, ezentúl több empátia a műkorcsolyázók, olimpián trambulinról vízbe ugrók iránt! Ám ezúttal oly mélyen átéltem ezt a hátrányt, hogy saját, civil mozgalom kezdeményezését fontolgatom: senki ne induljon elsőként egyéni számban! Egyébként meg úgy látszik, az élet egy idő után másból se áll. Empátiatanulásból.) Amikor pedig végre már gördültek a feladatok, tehát kénytelen voltam magam mögött hagyni az első döbbenetet, és beletörődni, hogy minden feladatot az én versenyzőm (bocsánat, kislányom!) kezd, akkor jött a következő felfedezés: olyan idegesség lett rajtam úrrá, amilyen jó esetben csak futballmeccsen szokott. Illetve helyesbítek, sokkal idegesebb vagyok még annál is, mint amikor kupameccsen, vagy vébén/ebén az egyenes kieséses szakaszban az általam favorizált csapat a tizenegyeseket kezdi rúgni. Fel is jegyeztem magamban, ha még egyszer egy sportesemény szűkítsük a kört: labdarúgó mérkőzés - abba torkollik, hogy számomra vadidegen, rövid gatyákba öltözött férfiak rugdosnak egymás után mésszel lefestett pontról egy ketrec felé labdát, ezentúl nem parázni, helyén kezelni a dolgot, mert az csak játék, és kutya füle ahhoz, amikor az ember imádott, rémisztően korán versenyhelyzetbe került gyereke küzd a továbbjutásért. (És na tessék, megint az a fránya empátia, - még a riválisok ellen szurkolni is képtelen!)
Február 19. SMS váltás a Paks meccs előtt a külföldivel, aki nem tudja... (Nekem hazám e szerencsétlen kis ország, úgyhogy ez nekem nem újdonság.)
M, a néhány hasábbal lejjebb már emlegetett angol barát múlt csütörtökön közepesen erős sörözés közepette esküdözött égre-földre, hogy eljön velünk Paksra, a meccsre, a francia barátnőjével együtt. Mondtam neki, hogy csütörtökön térjünk vissza a témára. (Nem utolsósorban azért, mert ki tudja, lehet, hogy ez csak a sör miatti megkedvesedés következtében beállt hirtelen felindulás, amely már a másnapi fejfájás során foszlandó szerte.) Erre ma már tíz órakor jött egy sms: "Morning, T-com buggers still haven`t connected me to the net. Any chance you could book us 2 places on the bus for saturday?"
Csettintettem, hogy ejha, ez már igen, ez már tempó.
Arról ő persze nem tudhat, hogy nálunk létezik olyan, hogy csütörtök délelőtt még nem tudható, (nem tudhatom), hogy szombaton lesz-e meccs. Válaszomban - melyet kora délután küldtem, amikor jött már olyan bejelentés is, hogy elmarad, meg olyan is, hogy lejátsszák -, kénytelen voltam beismerni a bennszülött szemével egyáltalán nem meglepő nem szilárd halmazállapotot. "Five inches of snow in Atomic City on Tuesday, and they still don`t know if the pitch is good enough."
Tíz perc múlva jött az angol barát válasza, amely jól jelzi, hogy ha mindent nem is, de valamit azért már megtanult kis hazánkban. "Bazd meg."Február 10. A paradicsomszósz metamorfózisa,avagy egy tanmesékbe kívánkozó fordulat
A napi munka után a jól megérdemelt pihenőre készülődtem, amikor egyszer csak vizualizálódott a szemem előtt a paradicsomszósz húsgombóccal, amit a feleségem délben fogyasztott futtában, állva, abból a műanyagdobozból, amelyikben a Főzelékfalóban elvitelre adják. Már abban a pillanatban éreztem, hogy lőttek a leheveredésnek és a nyugodt csatornakapcsolgatásnak, még ma ennem kell paradicsomszószt húsgombóccal, illetve ha az már elfogyott hiszen a hely hatkor zár, és fél hattól fél áron adják azt, ami megmaradt, úgyhogy szoktak lenni sorok rendesen akkor legalább egy kis paradicsomos káposzta főzeléket. Úgy éreztem, hogy most még hús se kell hozzá. Feltétlenül azt kell ennem, akár tehát feltétlenül is. Feleségem látta a vívódást az egyik serpenyőben ugyebár az ágy, a távirányító, a tippmixszelvények, a Népsport, - ám mivel ismer, hogy ilyenkor kaja híján már úgysincs lelki nyugalom, akcióra biztatott, mondván, szökőévente úgyis egyszer van olyan, hogy nem húst kívánok, akkor inkább kapjam össze magam, és használjam ki a ritka alkalmat. Bosszankodva öltöztem hát, kint épp esett, és irány a főzelékfaló. Éppen fél hatra értem oda, sor valóban volt, nem vészes, azt viszont már az ajtón belépéskor hallottam, hogy a sorban elöl álló vendégnek mondják, hogy már csak egy fél adag paradicsomos káposzta van. Mivel erre az eshetőségre már útközben, a szemmel láthatóan egyre hevesebb tombolásra készülő elemekkel való viaskodás közben fölkészültem, eleve úgy érkeztem, hogy végső esetben mindegy, milyen, csak főzelék legyen. Tehát a paradicsomos káposzta már az ajtón való belépéskor elszállt, viszont megnyugodva láttam vagy két-három teli tálat valamilyen főzelék márpediglen lesz. Lassan már rám kerülőben volt a sor, amikor megláttam azt a bizonyost, az összetéveszthetetlent. Felpillantottam a krétával készített étlapra is, hátha csak érzéki csalódás áldozata vagyok, de nem, ott állt, világosan, napra lebontva, hogy kedd: pacal. 890 forint. A dolog itt eldőlt, már csak azon malmoztam tovább, hogy most akkor egy vagy két adagot. A kiszolgáló hölgy is érezhette, hogy belül bizony tusa folyik, ugyanis bizonytalan hangon, habozva leadott választásomra afféle női Mefistofelésként azzal a kérdéssel reagált, hogy egy vagy két adagot. (Hogy miért volt a habozás? Hát mert itt még nem ettem pacalt, és nem tudtam, hogy a)mennyi egy adag, hiszen lehet az olyan kevés is, hogy még két adag egy árában is tiszta ráfizetés, illetve b) hogy milyen az az objektum.) Mivel határozottan jól nézett ki, ezért a rövid habozás után rávágtam, hogy kettőt. A kiszolgáló hölgy elégedetten nyugtázta a feleletet, és akkora rössel emelte a levesszedő kanalat, hogy már abban a pillanatban megnyugodtam: bánni itt semmit nem fogunk metg, és valóban úgy sorozta ételesembe a kanál pacalokat, ahogy annak idején Zaire-ban Foreman a sarokba hátrált Muhammad Alit az első hat menetben. Otthon, mikor elázva beléptem, jött a hitvesi kérdés na, kaptál még? én csak belül mosolyogva bólintottam. Ő belenézett a majdhogyne
Szólj hozzá
Üzenőfal
Hírek
Vasas - KTE 2-4 (0-3)
Magabiztos győzelem. Újra kupadöntőben a KTE. Debrecen - KTE 1-1
Az egyenlítő gólunkig is csak a leginkább elfogultak izgultak egy picit - vagyis egy picit mi is izgultunk -, ám amikor Savic tanári labdáját követően Tököli eldöntötte a továbbjutást, végképp megnyugodtunk.
A "Mit ér a kupadöntő, ha Liga?" kérdés felvetésekor jusson eszünkbe például a pár héttel ezelőtti Liverpool-Cardiff City csodálatos League Cup final, és örüljünk, hogy az idén újra kupadöntőben szurkolhatunk, ráadásul itthon.
(S hogy ennek például mi a folyománya? Hát például az, hogy a kényelmes megoldás miatt nálunk például immáron a család összes nőtagja bejelentette részvételi szándékát.) KTE - Haladás 2-2
Rendkívül indiszponált játékvezetés mellett a gyenge színvonalú, mégis küzdelmes mérkőzés a gólváltásoknak köszönhetően voltaképpen elszórakoztatta a publikumot. Az eredmény igazságos. 1-0, (Lencse) 1-1, 1-2, 2-2 (Tököli). KTE - Debrecen 4-0
Az ember ímmel-ámmal, félszívvel, logisztikázza ki, hogy a sípszóra kiérjen, - mert ez csak Ligakupa, és bár elődöntő, de akkor is csak odavágó a Debrecen ellen -, aztán úgy tér haza, hogy fél lábbal már a következő kupadöntőben van a csapat, és bár csak Ligakupa, tehát pacal helyett csak paprikás krumpli, de a paprikás krumpli is jó, ha éhes az ember. Csak most már aztán főzzük is meg. Honvéd - KTE 1-4
Egyszerű játék ez. Hátul nem kell gólt kapni, elöl néhány helyzetet be kell rúgni. Csattanós válasz ez a károgóknak - vagyis nekem is. Carry on! KTE - Pécs 1-2
A 22. másodpercben már vezettünk, 10 perc 43 másodperc után már ők vezettek. Ezután nyolcvan percen át erőlködtünk, elképzelés, átütőerő nélkül. Igazságos az eredmény. Debrecen - KTE 2-1
Óvatosan kezdtünk, aztán egyre bátrabbá váltunk. Én tévében nézve úgy éreztem, az egyik pontra rászolgáltunk volna. KTE - MTK 1-0
Ligakupa: KTE - MTK 1-0. Összesítésben 3-2. Akik becsülettel végigfagyoskodták a mérkőzést, azok jutalma egy Litsingi-gól volt a 79. perc táján. Továbbjutásunk csak addig a néhány másodpercig forgott veszélyben, amikor az első félidőben egy vendégfejes után a labda gondolkodott, hogy a jobb alsó sarkunkba pattanjon vagy mellé. KTE - Diósgyőr 1-0
A 6. másodpercben megítélt büntetőből szerzett góllal értékes három pontot szereztünk egy alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzésen. Debrecen - KTE 1-1 (0-1)
Becsülettel harcoltak a fiúk, sokáig csak egy gólra voltunk a továbbjutástól, a párharc tehát végig kiélezett volt, ezt elsősorban a Debrecenbe ellátott szurkolóink meg is érdemelték. Tehát mégiscsak az odavágó második félidejében látott brigád a mi csapatunk. KTE - DEbrecen 1-2 (0-2)
Kínkeserv a köbön. Néző korábban kibolondítva, tragikomikus gesztus, homályos jövő, the rest is silence. KTE - DEbrecen 1-2 (0-2)
Kínkeserv a köbön. Néző korábban kibolondítva, tragikomikus gesztus, a jövő homály. Kaposvár - KTE 2-1
Vert sereg kapott ki Kapos büszke várában. KTE - Paks 0-1
Mumusunk lett a Paks. Megérdemelten szenvedtünk vereséget egy sokáig 0-0-ásnak kinéző mérkőzésen az idei év leggyengébb játékával. A teljes csapat betlije ellenére Németh Gábort mégis muszáj kiemelni: nélküle már az első félidőben komoly hátránnyal fordultunk volna. Angol szakértőnk véleménye: This game was difficult to lose but we succeeded. (Ezt a meccset nehéz volt elveszíteni, de nekünk sikerült.) Ligakpua: KTE - Szolnok 0-0
A Ligakupa jelenlegi fázisában már mindkét brigádnak mindegy volt. Olyan is volt. De a szurkoló nem teheti meg, hogy nem megy ki. (Még ha szét is fagy.) KTE-Siófok 3-2 (1-2)
Nehéz, de megérdemelt győzelem. Újpest - KTE 3-1
First half was disappointing, but we dominated after the equaliser and deserved another goal. That said, there was more than one penalty that could have been given to Ujpest, so ultimately, we deserved a point from this game and were unlucky to come away with nothing. My MotM: Maynard for his work in both attack and defence. Good effort boys! Hajra KTE! (Matt Bruce)
Hajtott a csapat, eldőlhetett volna így is, úgy is. Sajnos úgy dőlt el. KTE - Pápa 3-0
Helyenként parádés játékkal, megérdemelten győzött a KTE, s a tabellán eddig nem látott magasságba emelkedett. Sivic és Savic újfent bizonyította, hogy erről a sportágról ők tudják a legtöbbet Magyarországon. De a meccs embere ismét Bori Gábor volt. Videoton - KTE 0-2 (0-0)
Fegyelmezett, jól szervezett játékkal bravúros, megérdemelt győzelem a bajnok otthonában. Radanovic csúsztatott, Savic bombázott. Rába ETO - KTE 4-0
Nagyon kikaptunk. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy jobb a Rába ETO vendégeként szarrá veretődni, mint Szentesen küszködni a második ligába való feljutásért.
Ja, és a Ribánszki nem kapus. Aranyos fickó, imádom, bármikor beszélgetek vele, főzök rá, de nem kapus. KTE - Ferencváros 1-0
A vendégcsapat jól megszervezte a védekezését. Ennek ellenére többgólos hazai győzelem is születhetett volna, mivel azonban a helyzetek kimaradtak, a végén örülhettünk a győzelemnek a minden mindegy alapon kitámadó fővárosiak ellen. ZTE - KTE 1-1
Döntetlen a sereghajtó vendégeként. Vezettünk is, aztán a végén tíz emberrel támadtunk. A netes tudósításokból ítélve. KTE - Vasas 1-1
Nagy nehézségek árán sikerült feltörni a Vasas védelmét. Ha a helyzeteket berúgjuk, simán megvan a meccs. Aztán a némi bíróig segédlettel megtámogatott Vasas úgy fölbuzdult, hogy a végén az iksznek is örülhettünk. Az az érzésem, hogy szerdán veszítettük el ezt a két pontot, amikor tíz emberrel mindent elkövettünk a győzelemért. Haladás - KTE 2-2
Így a távolból, látatlanban bravúrosnak tűnő pontszerzés, értékesnek tűnő pont. Haladás - KTE 2-2
Így a távolból, látatlanban bravúrosnak tűnő pontszerzés, értékesnek tűnő pont. KTE - Honvéd 3-1 (1-1)
Közönszégszórakoztató, izgalmas mérkőzésen megérdemelt győzelem. Pécs - KTE 2-2
Nem láttam a mérkőzést, csak a vitibeten követtem a számokat, (elég fárasztó volt), tehát elfogulatlanság nélkül jelenthetem ki: két pontot Pécsen hagytunk. KTE - Debrecen 0-1
A vendéggyőzelem igazságtalannak tűnhet, de nem érdemtelen. Ma este:
KTE - Debrecen. Diósgyőr - KTE 1-2
Nyertünk, az a lényeg, a többire fátylat. KTE - Kaposvár 4-0 (3-0)
Siófokon tudtam követni, neten, egy étteremben, de büszkén KTE póló/sálban. Hogy egy kedves ismerőst idézzek: állva haltunk meg. Paks - KTE 3-2
A tribünön 3-1 után aggodalom által vezérelve már azon malmoztunk, hogy ez milyen siralmas, hogy a védelem átjáróház, meg hogy a támadójáték esetleges, ehhez képest meg simán döntetlen is lehetett volna. Kecskeméti TE - Aktobe 1-1
Dühömben fogalmazott fogadalmamat megszegve, gyermekeimet nyaralásban cserbenhagyva mégiscsak hazajöttem a mérkőzésre. Nálunk jobb csapat ellen csíptünk meg egy értéktelen döntetlent. (Hogy Dosso mit keres a kezdőben: rejtély. Mondjuk nálam az Ebala is a "köszönjük, Emese kategória.) A kupafőpróbán Kecskeméti TE – Videoton 0-1 (0-0)
Az első félidőben a vendégeknek állt a zászló, nyomasztó volt a vendégfölény, úgy a 60. perc után inkább nekünk, 10 emberrel szemben már helyzeteink is voltak, őket kihagytuk, aztán egy szép egyéni villanás döntötte el a meccset. (A tűzijátékot eme malőrből kifolyólag nem vártuk meg.) Semmi gond, a májusit kellett megnyerni.
KTE - Gloria Bistrica 1-1 (1-0)
